2024.03.29. - Auguszta

Feloszlatták a Magyar Gárdát! Még nem jogerõs!

A Magyar Gárda Egyesület megszûnése után is megmaradhat a gárda mozgalma - mondta Kolláth György alkotmányjogász szerdán.

Ha az ítélet jogerõre emelkedik, akkor a Magyar Gárda Egyesület megszûnik. A mozgalom azonban az egyesülési jog alapján tovább mûködhet. Ezt mindaddig megteheti, ameddig bûncselekményt vagy szabálysértést nem követ el - hangsúlyozta Kolláth György.

Az alkotmányjogász szerint markáns, jogfejlesztõ ítélet született kedden a Magyar Gárda perében.

"Ez egy bátor ítélet. Azt mondta, hogy ha egyszer egy szervezet mûködése félelmet kelt a társadalom egy csoportjában, romákban, zsidókban, akkor a szervezetnek a tevékenysége alkotmányellenes" - húzta alá.

A korábbiaktól eltérõen a keddi ítélet szerint tehát már önmagában a félelemkeltésre is válaszolnia kell a jognak. Ez túllép az Alkotmánybíróság korábbi felfogásán - mondta Kolláth György.

Az ítélet után a rendvédelmi szerveknek nem, de a bíróságoknak a munkája egyszerûbbé válhat, hiszen egyértelmûbbé válhat a helyzet. Az alkotmányos jogok értelmezése tekintetében is mérföldkõ lehet a keddi döntés - tette hozzá.

A Fõvárosi Bíróság kedden hozott elsõfokú, nem jogerõs ítéletével oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományõrzõ és Kulturális Egyesületet.

Szóbeli indoklásában a bíró kiemelte: a Magyar Gárda azzal, hogy létrehozott egy mozgalmat, olyan tevékenységnek adott keretet, amely Tatárszentgyörgyön jogszabályba ütközõ rendezvénybe torkollott. Az ott elhangzott beszédek többek között a "cigánybûnözést" állították a középpontba és ezzel sértették a cigány kisebbség méltóságát - tette hozzá.

A Magyar Gárda Mozgalom szerint a szervezõdést létrehozó egyesület nem követett el jogszabályba ütközõ cselekedetet, ezért a feloszlatást kimondó bírósági ítélet nem megalapozott.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint óvni és õrizni kell a gyülekezés, az egyesülés szabadságát, de ez a szabadság nem terjedhet odáig, hogy mások más nagyon fontos szabadságjogát sértse.