2024.04.18. - Andrea, Ilma

Tavaly Madonna keresett a legjobban a zeneiparban

Budapest - Madonna kereste 2008-ban a legtöbb pénzt a könnyûzenei ipar elõadói közül: az idén Magyarországon is fellépõ énekesnõnek a Billboard zenei portál összesítése alapján több mint 242 millió dollárt fizettek ki tavaly.
A húszas listán a 242,1 millió dollárt keresõ Madonna mögött a Bon Jovi együttes a második 157,1 millióval, Bruce Springsteen a harmadik 156,3 millióval. Szintén 100 milliós bevétel fölé került a Police zenekar (109,9 millió), alig maradt el attól Celine Dion (99,1 millió). Az idei Grammy-díjátadón taroló Coldplay együttes csak tizedik 62,1 millióval, az AC/DC pedig tizenharmadik 56,5 millió dollárral.

Az összesítés tanulsága, hogy a legtöbbet az keresi, aki turnézik, hiszen a Top 20 valamennyi elõadója koncertezett tavaly. Az éllovas Madonnára ez különösen érvényes: tavalyi albuma, a Hard Candy csak 50. lett az amerikai lemezeladási listán, 14. helyen végzett a letöltött dalok között, a csengõhangok tekintetében pedig be sem került a legjobbak közé.

A Billboard kiemelte, hogy Madonna Sticky and Sweet címû turnéja 2008-ban 229,8 millió dollárt hozott a konyhára, igaz, ennek 40 százalékát elvitték az extravagáns színpadi produkció költségei. A teljes képhez viszont az is hozzátartozik, hogy az úgynevezett kiegészítõ termékek (pólók, sálak, sapkák, egyebek) eladásából több mint 18 milliós bevétel származott.

Mint a zug.hu már megírta, Madonna világkörüli turnéja 25 európai show-val idén folytatódik és a sztár augusztus 22-én a budapesti Kincsem Parkban is fellép. Nagy-Britannia kivételével valamennyi idei koncert stadionban lesz (a Puskás Ferenc Stadionnál nagyobb befogadóképességû Kincsem Park is annak számít), ami esténként több millió dolláros bevételt jelent.

Madonna tavaly kezdõdött Sticky and Sweet turnéja összesen 80 állomást érint és várhatóan minden idõk öt legjövedelmezõbb turnéja közé kerül.