2024.04.16. - Csongor

Ennyi volt Palcsó Tamás karrierje?

Elfelejtették rajongói a Megasztár 2. egykori énekesét, Palcsó Tamást (23)? A tehetségkutatóban feltünt fiúnak alig vannak fellépései, pedig õsszel még egy zenekart is alapított. Weboldala hosszú hónapok óta nem üzemel, a koncertszervezõk pedig úgy látják, már nem divat õt hívni egy rendezvényre.
- Tény, hogy mostanában jóval kevesebb felkérésem van. Korábban meg kellett tanulnom nemet mondani, annyi meghívásom volt. Érthetetlen mi változott, miért van kevés fellépésem. Talán a válság lehet az oka – panaszkodott Palcsó Tomi, akinek már weboldala sincs, ám ezt azzal magyarázza: átalakítják. – Három-négy hónapja karbantartás alatt van – zárta rövidre Tóth Gabi volt párja.

Palcsó eseté­ben elõfordulhat, hogy egy évvel ezelõtti súlyos autóbalesete is közrejátszott abban, hogy csillaga lefele indult, a megasztáros énekes ugyanis hosszú ideig tartó gyógyulása miatt nem tudott a zenére koncentrálni. Mint megírtuk, édesapja autójának vezetését átengedte egy ittas barátjának, s nagy sebességgel egy villanyoszlopnaknak ütköztek. Az énekes, aki szintén nem volt józan, hetekig kórházban feküdt.

A Mega­sztár egykori versenyzõje azonban nincs egyedül, bõven akadnak olyan „pályatársai", akik több hónapos csillogás után hasonlóan lejtõre kerültek: a közönség elfelejtette õket, fellépéseik száma csökkent, a média sem foglalkozik velük, szinte nyom nélkül eltûntek.

Kovács Eliza koncertszervezõ is úgy látja, hogy a tehetségkutató szereplõi már nem tartoznak a kedvencek közé.

– Szinte egytõl egyig lejárt lemez. Nemcsak a válság, az újabb tehetségkutatók is közrejátszanak abban, hogy kevés munkát kapnak. Palcsó Tamás és a többi megasztáros énekes már nem tud labdába rúgni a friss, új arcokkal – most éppen a Csillag születik döntõseivel –, mert jelenleg õk vannak a középpontban – érvelt a koncertszervezõ.