2024.04.18. - Andrea, Ilma

A mezõkövesdi Vasember 24 métert úszott jég alatt

Minden különösebb védõfelszerelés és búvárruha nélkül vetette bele magát a matyó fõváros Kavicsos-tavának két méter mély jeges vízébe Bajzáth László, a mezõkövesdi Vasemberként ismert tûzoltó vasárnap.
A nem mindennapi attrakcióra mintegy ezer ember volt kíváncsi. A rendkívüli hóviszonyok miatt a merülést a B-verzió szerint bonyolították le, ami azt jelenti, hogy nem a tó közepén fúrták a lékeket, hanem a part mentén.

Bajzáth az MTI-nek elmondta: a part mentén egymástól 24 méterre fúrták a két léket. "Azért a part mentén, mert a tó jege 12 centiméter vastag, a rá nehezedõ hóréteg pedig több tonnát nyomhat. A tó közepére emiatt csak a búvárok merészkedtek".

Mint mondta, 30 méternyi úszást tervezett eredetileg, így csak 24 méter lett belõle, ám ez is több - két méterrel - a tavalyi rekordnál. Két éve 10 métert úszott, míg tavaly 22 méter volt a táv a jég alatt, az 1 Celsius fokos vízben.

A sportember védõfelszerelés nélkül teljesítette a kitûzött feladatot, a veszélyes mutatványt több hónapos felkészülés elõzte meg. Az igencsak kockázatos jég alatti úszásrekordot a Neptun Speciális Mentõbúvárcsapat segítségével hajtotta végre.