2024.04.20. - Tivadar

Washington is felvette a harcot a nejlonszatyrok ellen

Az amerikai fõvárosban idén január 1-tõl rendelet írja elõ, hogy az élelmiszerboltokban fizetni kell a nejlonszatyorért. A jogszabály megosztja a közvéleményt.
Washington az elsõ amerikai város, ahol hasonló szabályt vezetnek be. Az aktivisták nagy figyelemmel kísérik a fejleményeket, reményeik szerint, ha a program sikeres lesz, más városok, államok is átvehetik a kezdeményezést.

A lakosság azonban igencsak megosztott - számol be az AP amerikai hírügynökség. Sokan kezükben próbálnak zsonglõrködni a megvásárolt áruval, de a szatyorért nem hajlandók kifizetni az 5 centes árat. Egyesek képesek autóba ülni és bevásárlókörutat tenni egy szomszédos államban, ahol még nem vezettek be hasonló jogszabályt. Akadnak persze olyanok is, akik örülnek a környezettudatos szabályozásnak.

A bírálók elégedetlenségét csak fokozza, hogy míg az eredeti tervek szerint kizárólag szupermarketekre vonatkozott volna a rendelet, végül minden olyan helyet kötelez, ahol élelmiszer kapható.

Egy másik nagyváros, San Francisco radikálisabb lépésre szánta el magát 2007-ben: itt egyenesen betiltották a nejlonszatyrok használatát. Idén júliusban Los Angelesben is hasonló jogszabály lép életbe; az itteni rendelet ráadásul a papírból és más lebomló anyagokból készült bevásárlótáskák árát is 25 centben határozza meg. Más amerikai városok és államok egyelõre ellenállnak a szatyorkultúra megtörését célzó kezdeményezéseknek.

Az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint 2008-ban 3,96 millió tonna mûanyag hulladék keletkezett az Egyesült Államokban - többek között szatyrok, zsákok és csomagolóanyagok formájában -, s ezek mindössze 1 százalékát hasznosították újra. A szatyrokra kivetett díjak és tiltások hatékonyságáról a szervezet nem vezet statisztikákat.

Európában Írország próbálkozott a washingtonihoz hasonló szabályozással, igen sikeresen. Az írek 2002-ben országszerte 15 eurocentes árat írtak elõ minden nejlonszatyorra, aminek következtében - a programot ellenõrzõ kormányhivatal számításai szerint - 328-ról 21-re csökkent az egy személyre jutó éves "szatyorfogyasztás".