2024.04.19. - Emma

Michelle Obama váratlan látogatást tett Haitin

Michelle Obama váratlanul a földrengés sújtotta Haitira látogatott. Az amerikai first lady Jill Biden, az alelnök feleségének társaságában helikopterrõl szemlélte meg a súlyos károkat szenvedett fõvárost, Port-au-Prince-t, ahol még mindig földönfutóvá vált emberek százezrei élnek fedél nélkül, nyomorúságos körülmények között.
A látogatás során a helikopter az összedõlt elnöki palotánál landolt, ahol Rene Preval elnök fogadta az amerikai vendégeket.

"Hatalmas. Kétségtelenül hatalmas a pusztítás" - hangsúlyozta Michelle Obama a sajtó munkatársai elõtt.

Obama és Biden megjelenése - a látogatásról kiadott hivatalos közlemény szerint - azt erõsítette meg, hogy az amerikaiak elkötelezettek az újjáépítésben való szerepvállalásban. A 2010 január 12-én bekövetkezett nagy erejû földrengés a fõvárost, valamint Haiti más városait is szinte a földdel tette egyenlõvé, és a becslések szerint 230 ezer halálos áldozatot követelt. Az Egyesült Államok eddig közel egymilliárd dollárt fordított a humanitárius segítségnyújtásra, és további egymilliárd dollárt ígért a világ egyik legszegényebb országának számító Haiti talpra állítására.

Korábban már a világ számos vezetõje tett látogatást a katasztrófa sújtotta országban, köztük két volt amerikai elnök, Bill Clinton és George W. Bush is.