2024.03.29. - Auguszta

Halálugrás a Mammutban

Halála elõtt egy kínai lányt csókolt meg, majd ezt követõen ugrott a mélybe az a húszéves fiú, aki egy budapesti plázában, a Mammut II.-ben lett öngyilkos vasárnap, az ünnepi vásárlótömeg szeme láttára.
– Nagyon sajnálom szegény fiút és a szüleit is. Állítólag be volt drogozva, nekirohant a mozivászonnak, majd kijött, megcsókolt egy kínai lányt, és leugrott. Szörnyû, éppen karácsony elõtt – ezt árulta el az atv.hu kérdésére egy, a plázában dolgozó hölgy.

A szemtanúk mind egyetértenek abban, hogy a fiú zavartan viselkedett. Egy másik alkalmazott szerint a moziban azt kiabálta a késõbbi öngyilkos: „Irány az idegenlégió!"

Egyelõre azt sem tudni, milyen szer okozhatta õrült viselkedését, és egyáltalán fogyasztott-e drogot a szerencsétlenül járt fiatal. A rendõrség közigazgatási eljárást indított, de az orvos szakértõi vélemények keddre még nem készültek el.

Mint azt a Blikk megírta, a 20 éves fiú vasárnap este a Narnia 3. címû filmet nézte meg a Mammut I. bevásárlóközpontban. A mozit még a vetítés közben elhagyta, majd átszaladt a pláza szomszédos, második számú épületébe, felállt egy könyvesbolt elõtti padra, és levetette magát a 12 méteres magasságból. A zuhanást nem élte túl, a halálugrást követõen szörnyethalt.