2024.03.29. - Auguszta

Lánya helyett hordta ki a magzatot az amerikai nõ

Cindy Reutzel csodaszép kislányt szült. Az ötvenhárom esztendõs, ezüsthajú asszony boldogan tartotta karjaiban a csöppséget, gyöngéden megsimogatta a fejecskéjét, aztán még boldogabban adta oda leánya, Emily kezébe. Hiszen a baba Emily vér szerinti gyermeke volt.
A kacifántos történet magyarázata: Cindy Reutzel leánya, Emily Jordan, korábban rákbeteg volt, nem tudott hát babát kihordani, így édesanyja, vagyis a nagymama vállalta ezt, és adott életet a babának, szeptember végén.

Cindy Reutzel és leánya, Emily, az Illinois államban lévõ kisvárosban, Naperville-ben él. Két évvel ezelõtt Emily és férje, Mike elkocogott az orvoshoz, mert az volt a benyomásuk, hogy Emily gyermeket vár. Évek óta vágytak erre a babára. Az orvos azonban, már az elsõ vizsgálatok után, rémes és rémisztõ hírt közölt velük: valóban érkezik a baba, csakhogy a fiatalasszonynak méhrákja van.

Emilynek döntenie kellett: megoperáltatja magát, vagy elveteti a magzatot? A mûtét mellett döntött, s megkezdte küzdelmét a rák ellen, a túlélésért. Ez sikerült, ám azzal a következménnyel járt, hogy többé nem lehetett természetes úton kisbabája.

Tavaly az édesanyja meglepõ ajánlatot tett neki: ha gyermeket akar, majd õ kihordja és megszüli helyette!

„A férjemmel nem voltunk biztosak abban, hogy anyám fizikailag képes lenne erre, ezért nem is számoltunk komolyan a lehetõséggel" - mondta Emily. Aztán lassanként kezdtek hozzászokni a gondolathoz. Meghányták-vetették, többször is, s végül egymásra néztek: miért is ne próbálnánk meg? Az orvosoknak sikerült - a rákkezelés közben - megmenteniük néhány petesejtet, amelyet aztán, megtermékenyítést követõen, beültettek a közben hormonkezeléseknek alávetett mama, Cindy Reutzel méhébe. A biológiai apa, természetesen, Emily férje, Mike volt.

A mesterséges megtermékenyítés januárban történt, és szeptemberben, Chicago egyik kórházában megszületett a Baba. Az Elle Cynthia nevet kapta.

Cindy Reutzel, mint elmondta, mindvégig nagymamának érezte magát, a kilenc hónap alatt egyszer sem esett szereptévesztésbe.

Egyébként nem õ az elsõ nagymama, aki „kölcsönadta" a méhét. Az Egyesült Államokban például tavaly augusztusban, az északkeleti Maine államban, Linda Sirois, negyvenkilenc esztendõs nagymamaként szülte meg huszonöt éves szívbeteg leánya gyermekét.