2024.04.18. - Andrea, Ilma

Sziget - Akár tucatnyian is lehetnek egy sátorban

Sziget - Akár tucatnyian is lehetnek egy sátorban
Sátorlakók szélsõségei!?

Budapest - Olyan sátor is akadt az idei Sziget fesztiválon, amelyben tizenketten laktak, az átlag azonban 3-4 fõ sátranként.

A legtöbb helyen általában néhány centiméterre helyezkednek el egymástól a sátrak; szerkesztõségünknek nyilatkozó szigetlakók egy része szerint ez túl zsúfolt, más részük viszont egyenesen családiasnak nevezte a többiek fizikai közelségét.
Mintegy 10-15 ezer sátorhelyet biztosítottak idén a Hajógyári-szigeten, voltak azonban olyanok is, akik lakókocsival érkeztek, õket körülbelül ezer parkolóhely várta - mondta Vetõ Viktória, a Sziget sajtófõnöke.

A szigetlakók - saját beszámolójuk szerint - általában hajnali 3 óra után feküdtek le aludni, és 7-8 óra alvás után 10-11 körül ébredeztek. Akadtak köztük azonban olyan német vendégek is, akik 25-30 óra ébrenlét és bulizás után tértek csak nyugovóra.

A többség szerint ugyanakkor szó sincs elviselhetetlen fáradságról, mint fogalmaztak: nem azért jöttek a fesztiválra, hogy átaludják a bulikat.

A Sziget "napirendjét" tekintve megállapítható, hogy a lakók reggel 9 óra elõtt csak elvétve lépnek ki sátraikból, lakókocsijaikból, ezután pedig elsõsorban a mobilmosdóknál és szabadtéri ivókutaknál lehet számítani felbukkanásukra.

A délelõtti karikás szemek után kora délután már nyoma sincs az elõzõ esti bulinak a szigetlakók arcán; legtöbbjük valamelyik étkezdénél pótolja reggelijét és fogyasztja el egyben ebédjét is.

A délután az esti koncertekre való ráhangolódásé, ekkor már több buli elkezdõdik, és bõven fogy a sör is.

Egy dán lakó elmondta: szerdától van a Szigeten, és ha a heti jegye árát nem számolja, vasárnapig körülbelül 70 ezer forintot költött, az árakkal kapcsolatban pedig közölte, hogy nem tartja õket kiugróan magasaknak.

A megkérdezettek többsége a legtöbbet az italokra, ezen belül is a szeszes italokra, valamint az ennivalóra költi.

A Szigeten lakó magyar vendégek egyike elmondta: a külföldiek pénztárcáját látva megállapítható, hogy az õ "költségvetése" jóval szerényebb: 20-25 ezer forintból gazdálkodott az elmúlt napokban.