2024.03.29. - Auguszta

Négyszeresére drágult a patkányhús Kambodzsában

Négyszeresére drágult a patkányhús Kambodzsában
Több mint négyszeresére drágult az ínyencfalat az idén Kambodzsában.

Éves szinten 37 százalékos volt az általános drágulási ütem - a központi bank legfrissebb becslése szerint -, a patkányhús kilója pedig már 100 forintnyi összeg közül jár, holott tavaly még csak 24 forintnyit kértek el a piaci árusok a bontott patkányért.

A legkapósabb persze a "szabad tartásban" nevelkedett mezei patkány, amely fokhagymával ízesítve igen népszerû csemege lett az ázsiai országban.
A legkapósabb persze a "szabad tartásban" nevelkedett mezei patkány, amely fokhagymával ízesítve igen népszerû csemege lett az ázsiai országban. Árban azonban még ez a pecsenyepatkány sem versenyezhet a marhával, amelybõl egy kilónyi hús négyszer drágább, 400 forintnyi összegbe kerül.

A patkánykínálat ugyanakkor nem szûkös, "hála" az áradásoknak. A rágcsálók a Mekong deltavidékének magasabban fekvõ területeire húzódnak fel, a falusiak pedig örömmel összefogdossák õket és viszik a piacra vagy teszik saját fazekaikba. Még exportra is futja: becslések szerint a "kishatármenti" forgalomban naponta egy tonna patkány kerül Kambodzsából Vietnamba.

A térségben amúgy Thaiföldön is sokan esznek patkányt, Indiában pedig a minap az egyik tartomány kormánya erre buzdította a lakosságot, mondván, két legyet üthet egy csapásra az emberiség a világélelmezés problémájának megoldásában: a patkánnyal jól lehet lakni, és inkább az emberek egyenek patkányt, mint patkány emberi eleséget és okozzon komoly terméskárt.