Benkóczy Zoltán: „Olyan helyre megyek, ahová egész életemen keresztül készültem.”
Portré a vallásról
Nem biztos, hogy valaki hisz Istenben, azért mert vallásos. (Gáspár Laci)
„Azt a szót, annyira nem szoktam használni, hogy vallásos vagyok, inkább azt, hogy hiszek Istenben. Nem biztos, hogy valaki hisz Istenben, azért mert vallásos.
Találkoztam azzal az erõvel…
Tizenhárom vagy tizennégy éves lehettem, amikor elmondhatom azt, hogy találkoztam Istennel és találkoztam azzal az erõvel, ami Isten. Ez nem hirtelen jött, hanem szépen eljutottam odáig, hogy már itt állok az ajtó elõtt, és most már vagy bemegyek - vagyis kinyitom a szívem kapuját, és befogadom az Urat -, vagy pedig tovább kikötöm magam, hogy ez még mindig nem igaz. Hála Istennek nem ez történt.
Begipszelték, sínbe tették…
Nagyon-nagyon szerettem diszkóba járni. Bele voltam õrülve a bulikba meg a diszkóba, nagyon szerettem táncolni. Annyira végem volt a diszkóért, hogy ha a barátaim elmentek és engem nem vittek, hát én olyan letargiába meg olyan epekedésbe estem otthon, hogy azt el nem tudom mondani. Egyszer a diszkóban történt velem egy olyan, hogy táncoltam - mellettem brékeltek -, és valahogy úgy összeakadt a lábunk, hogy kifordult a térdem. Másnaptól már nem tudtam járni, mert úgy bedagadt, hogy minden második nap kellett vinni, lecsapolni a gennyes vért belõle. Begipszelték, sínbe tették, és két hónap múlva azt mondták az orvosok, hogy meg kell mûteni.
Nem tudtam, hogy hova imádkozzak, meg hogy kihez…
Mielõtt ezt mondták nekem, hogy meg kell mûteni, én már nagyon sokat imádkoztam otthon. Kértem Istent. Nem tudtam igazából, hogy hova imádkozzak, meg, hogy kihez, de imádkoztam, hogy valahogy Isten, ha van, akkor hallgasson meg, most szükségem van rá. Nem akarom, hogy megmûtsenek. Nem akarom, hogy a lábammal mindig gond legyen. Valahogy nem akartam ezt elhinni. Pont, amikor otthon feküdtem így, akkor este leadták le a Jézus életét a Máté evangéliumából. Ezt végignéztem, és a végén volt egy ima, soha nem felejtem el. Úgy volt az ima, hogy: Uram Jézus, szükségem van rád, köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Most kinyitom életem kapuját, és befogadlak, mint Uramat, mint megváltómat. Te tégy azzá, amirõl te akarod, hogy legyek… Szóval egy ilyen megtérõ ima. És akkor befogadtam a szívembe az Urat, Jézust, és hittem benne, hogy tényleg õ az Isten fia és hogy õ a gyógyító.
Kétségbeesetten hittem…
Amikor elvittek az orvoshoz, azt mondta nekem, hogy meg kell mûteni, és utána majd egy gépet tesznek rá, amivel tudom állítani, hogy mennyire hajoljon a térdem, és majd annak a segítségével fogok tudni rendesen járni. Erre én azt mondtam az orvosnak: Én az Úrban hiszek, az Úr engem meggyógyít. Én Istent kértem, és õ megadja a gyermekeinek azt, amit õk kérnek. Szóval ennyire hittem benne, de igazából kétségbeesetten hittem. Mondta az orvos: Fiam, hát ezt nem lehet, meg kell mûteni! De mondom: Had menjek gyógytornára! Mondta: Hogy mész gyógytornára? Elõször meg kell mûteni, és majd utána megyünk gyógytornára. De nem, én most akarok menni, és látta az orvos, hogy mennyire elszánt vagyok, és azt mondta, hogy: Jó, kapsz két hetet, de ha nem gyógyul a lábad, akkor ígérd meg, hogy megmûtjük. Jó, mondom, ok.
Dicsõség:
Két hétig mehetek gyógytornára, biztos, hogy meg fog gyógyulni. Isten meggyógyít, Jézus meggyógyít. Az az igazság, hogy két hét múlva - annyira nagy akaratom volt, meg annyira nagyon hittem, meg annyit imádkoztam -, a gyógytornán a szobabiciklit, már át tudtam tekerni. Aztán amikor visszamentem az orvoshoz, akkor nem akarta elhinni, hogy már bírom mozgatni, bírok már sántikálva járni. Sõt még felfektetett, és mondta: De ez neked mindig ki fog fordulni, ez nem létezik. És nyomogatta a térdemet, hogy majd ki fog fordulni. És nem fordult ki. Onnantól kezdve, dicsõség az Úrnak, hála Istennek, nagyon sok év eltelt, nem volt gond a térdemmel.
Ez még mindig nem volt nekem elég, egy darabig nem jártam diszkóba, mondtam: Jól van Istenem, köszönöm, nem megyek többet, de utána csak kezdtem volna elfelejteni a dolgokat, meg azért csak nem imádkoztam már annyit, csak nem olvastam már annyit a bibliát. Utána történt velem egy olyan dolog, hogy…”
– Ezek a részletek a rádiómûsorban hallhatóak, leírhatatlan -
„Igazából a legeslegnagyobb élmény szerintem az embernek a Földön az érzés, amikor megérzi azt – van olyan pillanat -, hogy na most Isten itt van velem, és amit most én akarok csinálni, azt nem azért csinálom, mert én akarom - Isten akarja, hogy csináljam, és már elõre tudom, hogy az áldott lesz -. Amikor az ember megtalálja az utat, azon a legjobb járni. Nem mindig könnyû, sõt, nagyon sokszor nagyon nehéz. Ha mi emberek nem gátoljuk, amit Isten akar, hanem engedjük, hogy minket használjon fel, az a legjobb érzés. Most nagyon jó érzésem van. ”
Gáspár Laci
Adja meg nekem azt, hogy higgyek. (Benkóczy Zoltán)
Kétféle megtérés van szerintem. Van, amikor az ember hitetlen és hívõvé válik. Valami hat rá, és akkor elkezd hinni. A teljes megtérés az, mikor az ember teljesen Istennek szenteli magát, és úgy is viselkedik, úgy is él. A hitnek az alapja szerintem az, hogy valami szándéka van az Istennek velünk. Nem könnyû dolog, nagyon sokat beszélek éjszakánként Istenhez, és kérem õt, hogy adjon nekem jelt, adja meg nekem azt, hogy én higgyek.
Olyan helyre megyek, ahová egész életemen keresztül készültem.
Édesanyám, amikor beteg volt – a halálos ágyán mosolygott, mi pedig körülötte sírtunk -, azt mondta: Ne sírjatok, én most olyan helyre megyek, ahová egész életemen keresztül készültem. Ez rám nagy hatással volt.
Egy szép embert láttam benne…
Nagy hatással volt a sógornõm megtérése, aki Isten tagadó volt és megtért. Egyszerûen megtért. Amikor ott volt a halálos ágyán - neki is csúnya betegsége volt -, akkor én szépnek láttam õt. Akkor én megláttam benne Jézus Krisztus arcát. Fogta a rózsafûzért, és azt kérdezte: Ugye engem szeret a Jézuska? Igen Panka, téged nagyon szeret a Jézuska. A fél oldala már el volt sebesedve, és én mégis egy szép embert láttam benne. Jézus Krisztus arcát láttam benne, és ez is nagy hatással volt rám.
Szégyenérzés:
Természetesen mindennek az alapja a szeretet. Mennyivel jobb az emberekkel jót tenni, vagy jól viselkedni, szeretni egy embert, mint gyûlölködni. Velem is elõfordul, hogy hirtelen felkapom a vizet, de utána már az emberben van egy szégyenérzés.”
Benkóczy Zoltán
www.sztarportre.hu, a további részletekért.
Rádióban a „Rádióban” menüpont alapján.