2024.04.19. - Emma

Felmentették Sickratman-t!

Felmentették Sickratman-t!
Többet kell tûrniük a közszereplõknek az átlagembereknél a véleménynyilvánításban - írta csütörtöki közleményében a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) annak kapcsán, hogy a Fõvárosi Ítélõtábla jogerõs ítéletében kimondta: a Balra át! címû zeneszámmal nem követtek el becsületsértést Grespik Lászlóval szemben.

A TASZ álláspontja szerint a jogerõs ítéletnek fontos üzenete van: "a közhatalom gyakorlói és a közszereplõk kötelesek viselni a szélsõséges kritikát is", Grespik Lászlónak pedig a Fõvárosi Közigazgatási Hivatal korábbi vezetõjeként tûrnie kellett volna akkor a szélsõséges beszédet is.

A TASZ úgy látja, hogy a bíróság megerõsítette: a bírálat, a kritika és a véleménynyilvánítás szabad Magyarországon.

Grespik László 2004-ben jelentette fel Paizs Miklós zenészt, mûvésznevén Sickratmant becsületsértés miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2007-ben felmentette Paizs Miklóst, majd 2008-ban a Fõvárosi Bíróság bûnösnek mondta ki becsületsértés vétségében, és egy év idõtartamra próbára bocsátotta. Harmadfokon a Fõvárosi Ítélõtábla bûncselekmény hiányában felmentette az elõadómûvészt.

Az ítélet szerint a zeneszám szövegének Grespik Lászlóra vonatkozó része a véleménynyilvánítás szabadságának határain belül van. A bíróság szóbeli indokolásában elmondta, a Balra át! címû dalban megjelenõ, Grespik Lászlóra vonatkozó vélemény "nem súlyosan gyalázkodó, és nem éri el azt a szintet, ami az emberi méltóságában sértené a Fõvárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetõjét".