2024.03.29. - Auguszta

Portré az odaadásról

Portré az odaadásról
Kasza Tibor: „Addig jó, amíg mindkét fél azt gondolja, hogy adni akar a másiknak, és ebbõl fakadóan egy kölcsönös odaadás szövi be a kapcsolatot.” Zoltán Erika: „Ha nem veszek valamit észre, akkor nem figyelek rá, akkor csak magammal vagyok elfoglalva.”

Pozitív energiáknak az áramlása, ami a hétköznapjainkat sûrûn átszövi. (Kasza Tibor)

„Körülöttünk az egész világ az egyensúlyra épül. Amint az egyensúly felborul, akkor nyilván egy kapcsolat is önzõvé, igaztalanná válik.
Addig jó, amíg mindkét fél azt gondolja, hogy adni akar a másiknak, és ebbõl fakadóan egy kölcsönös odaadás szövi be a kapcsolatot.

Az odaadáshoz elengedhetetlen, hogy az ember önmagával ki legyen békülve. A saját sorsát elfogadva, a saját életét tudja úgy élni, és egyengetni, hogy közben maradjon energiája mást is szeretni. Szeresse magát annyira, hogy ebbõl az érzésbõl tudjon adni másnak. Ez olyan, mint egy kosár. Egy kosárból is azt lehet csak kivenni, ami benne van. Ha az emberben ezek a pozitív energiák, érzések és érzelmek meg vannak - és kellõ mennyiségben vannak jelen -, akkor ebbõl a környezete is tud részesülni.

Senki sem tökéletes…

Ha az ember a környezetét elárasztja pozitív energiákkal, akkor az mindenképp visszagyûrûzik, és õt magát is eléri majd. Szeretni és odaadónak lenni, nem a viszonzásért kell, hanem mert az ember úgy érzi. Senki sem tökéletes, esetenként az ember kerül olyan helyzetbe, hogy azt érzi: Én annyit adtam, én annyira szeretek, te miért nem szeretsz, és miért nem adsz… Ez megtörténik nyilván mindenkivel, az élet nem steril és nem tökéletes.

Amikor valakinek pozitívabb periódusa van, akkor õ maga is többet tud adni a környezetének. Amikor egy picit negatívabb - nincsen feltöltve színekkel -, akkor nyilván nem tudja úgy beragyogni a környezetét. Ez teljesen természetes dolog, az életnek egy hullámzása. A szeretet talán a pozitív energiáknak az áramlása, ami a hétköznapjainkat sûrûn átszövi.

Együtt, meg lehet élni úgy a pillanatokat, hogy nem hiányzik semmi más.

Az a legfontosabb, hogy van az embernek egy olyan társa, akivel együtt egy egészet alkot. Akivel együtt, meg lehet élni úgy a pillanatokat - hogy azáltal, hogy együtt éljük meg -, azokból a pillanatokból nem hiányzik semmi más. Abban a pillanatban, ahogy kialakul egy hiányérzet - együtt vagyunk, és mégis valami hiányzik, inkább már nem is jó ott ahol vagyunk, úgy ahogy vagyunk -, abban a pillanatban el kell gondolkozni azon, hogy a dolog merre tart. Persze hozzáteszem, hogy minden kapcsolat, így a szerelem is hullámzó. Vannak olyan periódusok is, amit egy kapcsolatban logikával, tudással és bölcsességgel át kell vészelni, és vannak olyan idõszakok, amik maguktól mûködnek.”

Kasza Tibor

A varázsszó a megfelelõ személy. (Zoltán Erika)

„Tizenkilenc éve élek abban a helyzetben, amirõl azt gondolom, hogy az egyetlen, egyszeri, megismételhetetlen és az igazi. Amire huszonnyolc éves koromig vártam, és nem hagytam, hogy elmenjen mellettem a lehetõség, pedig nagyon-nagyot kellett lépni. Szerencsésnek érzem magam, hogy mertem hagyatkozni a megérzéseimre, az ösztöneimre.

Óvni kell, hogy mindig rendben legyen.

A szerelem, ha kölcsönös, akkor az egy sokkal jobb és boldogabb életet eredményezhet hosszú távon, mint egy mûködõ de érzelmekben nem túl gazdag kapcsolat. Akkor hívhatjuk igazi szerelemnek, és akkor teljes a dolog, hogyha mindent adni akarsz - ami csak tõled telik, érzelemben, szeretetben, odaadásban -, és ezt te is mind megkapod. Az önzetlen szerelem kizárólag akkor mûködhet, ha olyan ember felé irányul, aki ugyanolyan önzetlenül csak minket akar, minket szeret, és minden jót - ami tõle telik -, nekünk akar adni. Ha úgy gondoljuk, hogy meg van az igazi - érzelmi, szexuális és gazdasági téren, a szórakozás, a munka terén -, úgy néz ki, hogy ennél tökéletesebb nem jöhet, akkor ezt a kapcsolatot nagyon óvni kell, hogy mindig rendben legyen.

Tessék-lássék…

Ha olyan kapcsolatba kerültem egyszer-kétszer az életemben - de abból nem is lett soha semmi komoly -, amit nem éreztem kereknek, csak tessék-lássék kapcsolat volt, akkor abból én ki is léptem nagyon hamar. Nem engedtem belefolyni magam, mert nem éreztem jónak a dolgot. Ez nehéz döntés egy nõ számára, önmagával szemben beismerni, hogy tovább kell lépni. Ha egyoldalú a szerelem, akkor hajlamos az ember arra, hogy csak ad, abban bízva, hogy hátha egyszer visszakap valamit. Ha kölcsönös, akkor amennyit adunk, annyit vissza is kapunk.

Két ember, akik egyébként tökéletesen összeillenek…

Nagyon nagy probléma sokszor, hogy két ember - akik egyébként tökéletesen összeillenek -, két annyira más jellegû munkát végez, hogy a hétköznapjaik többsége nem telhet együtt. Ez bizony vezethet egy idõ után a teljes eltávolodáshoz. Az élmények, ha együtt élik meg - a rosszat is, a jót is -, egyre erõsebbé teszik a kapcsolatot. Nekem nem tudná senki bebizonyítani, hogy én nem veszek észre valamit a férjemen, hogyha másképp mûködik, hiszen tetõtõl talpig ismerem. Tizenkilenc éve, minden egyes rezdülését, hangulat változásait, ébredését, alvását, napközbeni tevékenységét. Ha nem veszek valamit észre, akkor nem figyelek rá, akkor csak magammal vagyok elfoglalva.”

Zoltán Erika

www.sztarportre.hu