2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Szórakozott szarka: a boltban felejtette lányát

Szórakozott szarka: a boltban felejtette lányát
A boltban felejtette 6 éves lányát egy áruházi szarka.

A 33 esztendõs asszony csaknem 30 ezer forint értékben süllyesztett táskájába drága kozmetikumokat, majd pedig fizetés - és lánya - nélkül kisétált. A bejáraton kilépve azonban egy lopásgátló chip - amely az egyik áruban rejtezett - aktiválta riasztórendszert. Erre a nõ elrohant. Lánykája viszont még mindig ott ácsorgott a boltban tanácstalanul, hogy ugyan hova lett anyja. A személyzet telefonált a rendõrségnek, amely azután egy szociális munkás gondjaira bízta a gyereket.
Pár órával késõbb megérkezett a rendõrségre a lány apja, bejelentve, hogy eltûnt a gyermeke. Amikor felvilágosították róla, hogy megvan és elmondták neki a gyermek elvesztésének történetét, szemlátomást igencsak megdöbbent, így a rendõrség szerint nem játszott össze feleségével.

Nem sokkal késõbb az asszonnyal is beszélni tudtak a rendõrök - adta hírül a német sajtó.

A lopásért nem valószínû, hogy súlyos büntetés kapna az anya, mivel csak szabálysértés a vétke.