2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Andy Vajna ünnepelteti magát

Andy Vajna ünnepelteti magát
Évekkel ezelõtt az a mondás járta, hogy Hollywoodban minden fontos ember magyar. A kis túlzást leszámítva igaz is volt: világhíres magyar rendezõk, producerek, filmgyárosok uralták Amerikát. Bár manapság ez már nem így van, a daliás idõk régen elmúltak, azért ma is van egy-két befolyásos magyar ember a film fõvárosában.

Andy Vajna tizenkét éves volt, amikor 1956-ban az Egyesült Államokba sodorta az élet, s mint annyi honfitársunknak, neki is meg kellett küzdenie, mire befutott.
Volt fodrász, aztán kis éttermet nyitott, legjobban pedig parókagyára ment. Szerencséjét azonban Hongkongban csinálta meg, ahol farmernadrágokkal kereskedett. A profitból helyben megcsinálta elsõ moziját, természetesen egy távol-keleti karatefilmet, amely aztán eljutott Amerikába, õ pedig filmje után ment, és az idõk során befolyásos producer lett belõle.
Andy és sztárjai

Világsikerû filmek fûzõdnek a nevéhez, például a Rambo, az Angyalszív, A vörös zsaru, a Terminátor, az Élet mindig drága, Az emlékmás és a Madonna fõszereplésével forgatott Evita, mely utóbbit jórészt Budapesten vették fel, mert így végre hazalátogathatott szülõhazájába. S ha már itt volt, vitt egy kis jótékony pezsgést a hazai filméletbe is - A miniszter félrelép címû filmje óriási siker lett.

Az õ életében is döntõ változást hozott 1956-os forradalom emlékének pedig a Szabadság, szerelem címû filmmel adózott, amit Amerikába is kivitt. A szerelem is ráköszöntött az óhazában Dobó Kata személyében, s bár a románc már a múlté, a szép emlékek megmaradtak.