2024.04.20. - Tivadar

A király nem akarta bántani az állatot

A király nem akarta bántani az állatot
Zámbó Jimmy özvegye kikéri magának a gyanúsítgatást, és a TV2 Mokka címû mûsorában reagált az õt ért vádakra, melyek Hulé Éva szájából hangoztak el Hajdú Péter mûsorában. Zámbó Edit elmondta, neki nincs köze a férje halálához, sõt éppen ellenkezõleg, hiszen megpróbálta megakadályoznia azt. Véleménye szerint az énekes haláláról könyvet író asszony sokkal inkább felelõs a tragikus halálesetért. „Ez a kakas, ez valós dolog volt, de nem olyan szinten, hogy a férjem ezért olyan mérges lett volna. A lényeg az, hogy emiatt került elõ a fegyver!”
Mondta Edit asszony, akinek volt saját gázpisztolya, amin még az ujjlenyomata sem volt rajta, mivel gyûlöli a fegyvereket.

Zámbó Jimmy ezt a pisztolyt vetette elõ a nejével, hogy mutassa meg, neki is van olyan, majd ezzel lõtt ki az utca felõli ablakon, de fontos kiemelni, hogy nem a kakast akarta kivégezni, mivel azt csak a ház másik végébõl tudta volna kivitelezni. Az énekes az özvegye szerint csak meg akarta mutatni, mekkorát szól a pisztoly.

Edit asszony szerint Hulé Éva lelkesen megjegyezte, mekkorát szólt, de Zámbó Jimmy nem elégedett meg ennyivel, megmutatta, mekkorát szólt az õ fegyvere. Kilõtt az ablakon, majd kiürítette a tárat, ám egy golyó a csõben maradt. Edit asszony ezután elkezdett veszekedni férjével, hogy ne játsszon a pisztollyal. Zámbó Jimmy kérte, ne idegeskedjen, mivel szerinte nincs megtöltve, és hogy ezt bizonyítsa, fejéhez emelte a pisztolyt, és lõtt.