2024.04.25. - Márk

Meghalt és vele egy nyelv is

Meghalt és vele egy nyelv is
Az idõs, õsz hajú asszony már csak magával társaloghatott anyanyelvén, gyermekkorának dalait is csak egymagában zümmöghette. Az indiai partokkal szemben, a Bengáli-öböl térségében található Andamán és Nikobár szigetcsoport lakója az utolsó élõ ember volt, aki még beszélte a bo nyelvet. Nemrégiben halt meg. Édesanyja, aki megtanította anyanyelvére, harminc évvel õ elõtte távozott az élõk sorából. Reggelente azért mégis megszólalt Boa asszony: a madarakhoz beszélt, abban a reményben, hogy õseinek szellemei csak meghallják szavait.
Az idõs nõ magával vitte a sírba az indiai szubkontinens egyik legrégibb nyelvét. Anvita Abbit, az újdelhi Dzsaváharlál Nehru Egyetem nyelvészét elszomorította a haláleset. "Boa mamának a természetrõl és az élõvilág változatosságáról szerzett hatalmas tudását is elvesztettük" - mondta a Le Monde címû francia lapnak. Az asszony sok tucat bambuszfajta, sok száz madárfaj bo nevét ismerte.

Az andamáni nagy nyelvcsalád, amelyhez a bo nyelv is tartozott, egyike India hat hasonló nyelvcsoportjának. De már nem sokáig: ma már az oda sorolható többi nyelvet is legfeljebb öt ember beszéli csupán. Egy évszázaddal ezelõtt még ötezren fejezték ki magukat ezeken a nyelveken. Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) 2009 februárjában közölt felmérése szerint Indiában, amely az önálló nyelvekben leggazdagabb térségek egyike, nem kevesebb mint 196 élõ nyelvet fenyeget a kihalás veszélye.

A hatalmas országban ismert 1635 nyelv- és dialektus közül 37 olyan akad, amelyet ezer embernél kevesebben beszélnek. Pedig a soknyelvûség az indiai identitás szerves része. Bollywoodban, a filmfõvárosban a szerelemrõl általában hindi nyelven énekelnek, a piaci bevásárlást a térségben uralkodó nyelven bonyolítják le, a családi ügyeket azonban anyanyelven beszélik meg, ami a szó szoros értelmében a családot összefogó anya nyelve.

Még az indiai függetlenségi mozgalom történelmi vezetõje, Mahatma Gandhi is gyakran volt kénytelen anyanyelvérõl, a gudzsarátiról hindire váltani, amelyet bizonytalanul, idõnként hibásan beszélt, ám amelynek segítségével meg tudta magát értetni a tömegekkel.

Anvita Abbi úgy fogalmaz, hogy "egy nyelv akkor hal meg, amikor odahaza már senki sem használja".
A nyelvész szerint a kisebbségi nyelvekre nem fordítanak kellõ figyelmet az iskolákban. A hindi és az angol mellett az oktatás elsõsorban az alkotmány által elismert 22 fõ nyelven folyik. Így azok a népek, amelyeknél magas az írástudók aránya, de nyelvük nem tartozik a legnagyobbak közé, gyakran azt tapasztalják, hogy anyanyelvüket eltûnés fenyegeti. Például az Arunácsal Prades államban élõ deori törzs tagjai tudnak írni-olvasni, ám az UNESCO szerint nyelvük "komoly veszélyben van".

Az, hogy a televízió ma már eljut a legtávolibb otthonokba is, eltávolítja a közösségeket anyanyelvüktõl. Ennek a jelenségnek ellensúlyozására a Microsoft cég és a Massachusettsi Mûszaki Egyetem (MIT) olyan információs szolgálatot indított, amely lehetõvé teszi az "önkéntes újságírók" számára, hogy saját anyanyelvükön készítsenek hírösszeállításokat, amelyeket aztán szûkebb közösségük tagjai telefonon hallgathatnak meg.

Az angol és a hindi erõsödõ túlsúlyával szembesülve az indiai kormány dilemmája Anvita Abbi szerint abban áll, hogy miközben híve a nyelvi sokféleségnek, tart az olyan, esetleg a nyelvi identitásokhoz kapcsolódó követelésektõl, amelyek megingathatnák az egyes régiók politikai stabilitását. Radzses Szacsdeva, az indiai nyelvek központi intézetének igazgatója, akit a kormány nevezett ki, a maga részérõl azt hangsúlyozza, hogy "a demográfia és az egyes közösségek közötti erõviszonyok alakulása nem függ a kormányok akaratától."

A szakértõk szerint egy közösség nyelvét nagyobb mértékben veszélyezteti a közösség felhígulása, mint népességének csökkenése. Amióta falvaik között utak épültek, Északkelet-India lakói sorra elhagyják helyi nyelvjárásaikat azoknak az "érintkezési nyelveknek" a javára, amelyek - mint például a halbi vagy a csakeszang - lehetõvé teszik számukra a másokkal való kommunikációt.

Csakhogy az új nyelvek "kifejlõdése" nem pótolhatja a régiek eltûnését.

David Harrison, a Swarthmore Egyetem (Pennsylvania, USA) tanára szerint egy dialektus eltûnését közömbösen fogadni "olyan, mintha azt mondanák, hogy a Kheopsz piramis csupán a kõfaragó technika tekintetében különbözik a párizsi Notre Dame-tól. Holott minden kultúra nyelvi emlékmûvek révén örökíti meg szellemét".Az UNESCO szerint a jelenleg India nyelvi változatossága a legveszélyeztetettebb a világon.