2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Kokó csak a saját jó hírére vigyáz

Kokó csak a saját jó hírére vigyáz
Körözik a 41 éves Kovács Gyulát – e közlemény miatt nyilván nem áll meg a levegõben a kávéscsésze az ember kezében, de mindjárt más lehet a hír értéke, ha hozzátesszük: a keresett gyanúsított Kovács „Kokó” István bátyja.

Rokonaikat, persze, még a hírességek sem válogathatják meg, az õ tetteikért nem felelhetnek – amit tehetnek, hogy saját jó hírükre vigyáznak. A világbajnok ökölvívó testvére állítólag egy kilenctagú banda tagjaként tört-zúzott egy családi házban Gyálon még az év elején.
Egy elszámolási vita áll az ügy hátterében: egy kamionnyi rágógumi-szállítmány a nézeteltérés oka. A sértett feljelentése szerint a kompánia – amelyben Kovács Gyulán kívül állítólag ott volt az egykori olimpiai ötödik, majd profi bokszoló, de azóta már börtönviselt Szûcs László (40) is – késekkel, kardokkal, tõrökkel felszerelkezve nyomult be a házába január 6-án délben, és egy férfit keresett rajta. Mivel nem mondta meg, hol van, megverték, törtek-zúztak a házában, s autója kerekeit is kiszúrták.

A rendõrség hét gyanúsítottat már kézre kerített, de Kovácsot és Szûcsöt még keresik. Kokó testvére – aki szintén foglalkozott boksszal – egyébként nem elõször szerepel bûnügyi aktában: már a kilencvenes években beszippantotta az alvilág. Bíróság elõtt is állt már, s egy késelést is túlélt. Kovács István – érthetõen – nem akart nyilatkozni bátyja újabb ügyérõl, de úgy tudni, hogy tovább támogatja Gyula családját.

Testvérével ellentétben Kokó – akinek nevét egy tanterem is viseli az Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskolában – szemmel láthatóan nagyon vigyáz imázsára: az utóbbi idõkben is csak pozitív hírekkel szerepelt a sajtóban. A sport pozitív ember- és jellemformáló szerepét tartja ugyanis fontosnak. Amikor a múlt esztendõ vége felé híre ment, hogy 15 éves fia úgy döntött, követi apja nyomdokait, és felveszi a bokszkesztyût, akkor is hangsúlyozta: számára nem az a lényeg, aranyéremben túlteljesítse õt nagyobbik gyermeke, hanem az, hogy a sport által egészséges felnõtt váljon belõle.