2024.03.29. - Auguszta

Kiss Ramóna újra egyedülálló

Kiss Ramóna újra egyedülálló
Öt és fél év után Kiss Ramóna és Tóth Norbert úgy döntött, külön utakon folytatja tovább.

A szakítást a Barátok közt Zsófija azzal indokolta, hogy kapcsolatukat a második különköltözés már megviselte. A fiatalok ugyanis az öt és fél évbõl közel kettõt – 2008 januárjától – úgy vészeltek át, hogy az NB I-es focista Szombathelyen játszott.

A pár rosszakarói azt jósolták, hogy a távolság, a ritka találkozások miatt hamar véget ér a szerelem.
De nem így történt. Rami soha nem látszott olyan boldognak, mint amikor párja 2009 augusztusában visszatért a fõvárosba és újra összeköltözhettek. Aztán 2010 június végén Tóth Norbert úgy döntött, hogy a Lombard Pápához igazol.

- Ezt a második különköltözést már nem tudtuk összeegyeztetni egymás életével - mondta Kiss Ramóna, akirõl idén tavasszal egy olyan fotó jelent meg, a melyen Baronits Gáborral félreérthetõ közelségben táncolt.

Akkor többen állították, hogy a színésznõ boldogtalan Norbi oldalán, és valószínû, hogy nekik volt igazuk.

Kiss Ramóna és Tóth Norbi szakításának valódi oka jóval összetettebb, mint ahogy azt a Barátok közt szereplõje felvázolta. Egy biztos, a távolság önmagában nem jelenthetett gondot. Tóth Norbi júliusban költözött le Pápára és augusztusban vádlisérülést szenvedett, így hosszú hetekig nem is tartózkodott a vidéki városban.

Egy, a sportklubhoz közel álló személy állítja, hogy Tóth Norbi már nem a régi, a bajnokságban is alig szerepelt.