2024.03.28. - Gedeon, Johanna

275 millió dollárt keresett 2010-ben Michael Jackson

275 millió dollárt keresett 2010-ben Michael Jackson
Idei bevétele elérte a 275 millió dollárt (54 milliárd forintot) - derült ki a Forbes magazin összeállításából.

A lap hétfõn publikált listája szerint Jacksonnak az elmúlt egy évben egymagában több bevétele volt, mint a felsorolásban szereplõ többi 12 elhunyt hírességnek együttvéve.

Az ötven esztendõsen, váratlanul elhunyt énekes egy évvel ezelõtt 90 millió dollárral (17 milliárd forinttal) még csak a harmadik helyet foglalta el az elhalálozott hírességek bevételi rangsorában.
A magazin azzal magyarázta a kiugró idei eredményt, hogy továbbra is óriási az érdeklõdés a sztár zenéi, videói, valamint minden vele kapcsolatos dolog iránt. Jacksont idén Elvis Presley követi 60 milliós (12 milliárd forintos) jövedelemmel, a harmadik ezúttal J.R.R. Tolkien, A Gyûrûk Ura-trilógia szerzõje 50 millió dollárral (10 milliárd forinttal), a negyedik pedig 33 millióval (6,5 milliárd forinttal) Charles Schulz, aki megteremtette Charlie Brownt és Snoopyt. John Lennon, akinek épp most ünnepelték világszerte hetvenedik születésnapját, az ötödik lett 17 millió dolláros (3,3 milliárd forintos) bevételével.

Az említett ötös a tavalyi listán is szerepelt, ám akkor a néhai divatdiktátor, Yves Saint Laurent állt az élen 350 millió dollárral, ami ingatlanjai zömének eladásából folyt be. Az egykori divatguru idén már nem is került be a rangsorba, ahogy a korábban listázott Michael Crichton író és Andy Warhol képzõmûvész sem.

Elõször került fel a listára - 8 millió dollárral (1,6 milliárd forinttal) a kilencedik helyre - a néhai George Steinbrenner, a Yankees volt baseball-játékosa és a svéd Stieg Larsson, a Millennium-trilógia szerzõje, aki hatodikként iratkozott fel a klubba 15 millió dollárral (3 milliárd forinttal).

A rangsor további szereplõi: Dr. Seuss (Theodor Geisel) gyermekkönyvíró, Albert Einstein tudós, Richard Rodgers dalszerzõ, Jimi Hendrix zenész, Steve MacQueen színész és Aaron Spelling televíziós producer.

A Forbes egyébként azt tartotta szem elõtt a lista összeállításánál, hogy az elhunyt híresség 2009. október 1. és 2010. október 1. között legalább ötmillió dolláros bevétellel rendelkezzen.