2024.03.29. - Auguszta

Együtt jár a Megasztár két pacsirtája

Együtt jár a Megasztár két pacsirtája
Lakatos Yvette és Tóth Ádám, az Adam’s Comedy frontembere a legnagyobb közösségi portálon már nyíltan vállalja kapcsolatát. Többen már régóta tudni vélték, hogy a két fiatal között bizony több van, mint barátság. A lány édesanyja egyáltalán nem tud róla, hogy jelenleg is kapcsolat lenne Yvette és Ádám között, az édesapa pedig a széltõl is óvná elsõszülött lányát.

Az énekesek azonban eddig határozottan tagadták, hogy egy párt alkotnának, bár azt elismerték, valami kialakult közöttük.
A hírek szerint Yvette-nek még nem volt komoly románca, csak egy tinifellángolásról lehetett hallani korábban egy vele egykorú fiúval. Így a nála 7 évvel idõsebb, már kész férfiként kezelhetõ Ádám színre lépését nyilván nem nézi jó szemmel a papa.

Ádám korábban az Aktívnak elmesélte, Yvettel még csak beszélgetnek, „ízlelgetik” egymást, és bár nem sokat tudnak találkozni, emiatt pedig nehezen fejlõdik a kapcsolatuk, ennek ellenére szerinte jó úton haladnak.

Yvette is hasonlóképpen nyilatkozott akkor: számára jelenleg a Megasztár az elsõ, de mivel nagyon hiányzik neki a fiú, amikor csak tudja, vele tölti minden szabad percét.

A döntõt követõen azonban úgy határozták, a nagy nyilvánosság elõtt is vállalják kapcsolatukat, és családi állapotuknál egymást jelölték meg párjukként. Pedig Yvette még az élõ adás alatt sem adott egyértelmû válaszokat az Ádámmal való viszonyára vonatkozó kérdésekre.