2024.04.18. - Andrea, Ilma

Koltai Ügy: Hová tûnt 4 milliárd Forint?

Koltai Ügy: Hová tûnt 4 milliárd Forint?
Az Index információi szerint 2007 óta harmincöt filmrõl adtak le számlát, melyek után négymilliárd forintot igényeltek vissza.

Az eddig közölt 2,3 milliárd forint helyett 4,02 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést a P. Koltai Gáborhoz és társaihoz köthetõ mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával – írja az Index. A hírportál birtokába került adatok szerint a filmproducer 2007 óta 35 filmrõl adott le számlát irreálisan magas összegekkel, melyek közül jó, ha négy elkészült.
Korábban a Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága (VPOP) 2,3 milliárd forint értékû adócsalásról és okirat-hamisításról számolt be, ami azt jelenti, hogy a filmek valós költségvetése körülbelül 12,5 milliárdra rúghatott, ami horribilis összegnek számít. A négymilliárdos közvetett támogatás pedig húszmilliárdos összköltségvetést jelent - emlékeztetett a portál a 2004-es filmtörvény elfogadására, mely szerint a filmet támogató cégek az alkotás teljes költségvetésének húsz százalékáig adókedvezményként visszakaphatják a pénzüket az addig elszámolt és valamilyen módon kiegyenlített számlák után. Ráadásul mindezt anélkül, hogy befejezték volna a filmet, a törvény ugyanis nem írja elõ, hogy a produkciónak el kell készülnie a támogatás igénybevételéhez.

A korábbi hírekkel ellentétben az Index információi szerint a legtöbb filmet jegyzõ cégnek, a Wyvern Kft.-nek nem Koltai Róbert a tulajdonosa, hanem fia, aki 2007-ben vásárolta meg a tulajdonjogokat, a szülõk pedig a cég ügyvezetõi maradtak 2009 márciusáig. Ezért is idézhette be a színész-rendezõt a Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága pár napja.

A portál úgy értesült, összesen 2,35 milliárd forintot ítéltek meg maguknak a harmincöt filmért, ebbõl csak P. Koltait 1,26 milliárd forint produceri díj illeti meg. Azt azonban a Filmirodában nem tudták megmondani, hogy ebbõl mennyit vettek fel, de mindenképp érdekes adat ennek fényében, hogy a cégeiknél ugyanakkor csak veszteség keletkezett 2009-ben.

Mint arról korábban beszámoltunk, P. Koltai Gábort múlt hét szerdán vették õrizetbe, csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják. A védõk most azért harcolnak a Fõvárosi Bíróságon, hogy a férfit helyezzék házi õrizetbe, vagy engedjék szabadlábon védekezni a két kiskorú gyermekére, családjára és a közelgõ ünnepekre való tekintettel. Amennyiben azonban a bíróság mindezt visszautasítja, P. Koltai Gábor az ünnepeket is a börtönben töltheti.