2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Véget vetett életének az Indul a baketerház Bendegúza, Olvasztó Imre

Véget vetett életének az Indul a baketerház Bendegúza, Olvasztó Imre
Véget vetett életének az Indul a baketerház Bendegúza, Olvasztó ImreÉrtesülések szerint az a férfi holttest, amelyet ma reggel találtak Fót es Csomád között a rendőrök, nem másé, mint Olvasztó Imréé, akit a kultikus Indul a bakterház Bendegúzaként ismert meg a közönség, ám azt még nem tudni, hogy mi vezetett idáig. Az 1979-ben forgatott alkotást Mihályfy Sándor rendezte Rideg Sándor regénye alapján, a főbb szerepeket Olvasztó Imre mellett Koltai Róbert, Horváth Teri és Haumann Péter játszotta. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a halál körülményeit.
Olvasztó 1966-ban született, és bár sokan próbálták rávenni, végül nem lett színész, hanem a nyomdaiparban helyezkedett el. Magánélete kiegyensúlyozottnak tűnt, négy gyermeke született.

Állítólag nem véletlen, hogy a 47 éves férfi a színészet helyett a nyomdaipart választotta, ugyanis számára Bendegúz szerepe nem szerep volt, hanem ő maga volt az: egy nyegle, vad parasztfiú.