2024.03.29. - Auguszta

Majkáék vitték el a 3 millió forintot

Majkáék vitték el a 3 millió forintot
Majkáék vitték el a 3 millió forintotTegnap este Majka és Dundika nyerte meg a Mr és Mrs sztárpár show döntőjét. Dundika elárulta a hogy mire költik majd a győzelemmel járó 3 millió forintot. - Hát nem esküvőre - nevetett Dundika. - Igazából egyikünk sem görcsöl rá erre a témára, majd összeházasodunk amikor úgy érezzük. Fontosabb dolgok is vannak ennél, például nagyon szeretnénk kistestvért Mariánnak. Könnyen előfordulhat, hogy előbb lesz gyerek és csak valamikor később leszek feleség - mondta Majka kedvese, aki elárulta, hogy inkább befektetik az összeget.
"Van több hamburgeresünk, leginkább ezekbe az üzletekbe fektetjük majd a pénzt" - tette hozzá az egykori playmate.

Majka és Dundika megérdemelten vehették a kezükbe a három millió forinttal megtömött táskát. Végig összehangoltan és szeretettel versenyeztek. A végső feladatban össze kellett házasodniuk. Jelképesen, persze. Meg kellett keresniük két gyűrűt, a bele való követ és el kellett csattannia A csóknak. A verseny szoros volt, de végül legyőzték Bárdosi Sanyit és feleségét.