2024.04.20. - Tivadar

Barack Obama az Egyesült Államok 44. elnöke!

Barack Obama az Egyesült Államok 44. elnöke!
Barack Obama demokrata szenátor lesz az Egyesült Államok új, 44. elnöke - tette meg elõrejelzését több amerikai liberális elemzõ helyi idõ szerint kedd éjszaka, alig 4,5 órával az elsõ urnazárások után, majd bõ fél órával késõbb a CNN hírtelevízió is. Obamának, aki a demokrácia gyõzelmérõl beszélt, Európából is gratuláltak már.

Az újonnan megválasztott elnök kijelentette: az a választás üzenete a világ számára, hogy Amerika tényleg egyesült. Megköszönte minden szavazónak a részvételt és persze a rá adott voksokat.
Kiemelte továbbá, hogy sokan órákig képesek voltak várni a szavazóhelyiségek elõtt voksuk leadására.

Felhívta a figyelmet az ország mostani nehéz helyzetére és kijelentette: mindent megtesz, hogy újraalkossák a nemzetet. Megígérte a chicagói Grant Parkban összegyûlt hatalmas ünneplõ tömeg elõtt: minden véleményt meghallgat, az összes amerikai elnöke kíván lenni.

"Újrateremtjük az amerikai álmot, igen, képesek vagyunk rá!" - mondta az Egyesült Államok frissen megválasztott, 44. elnöke.

Az illinois-i szenátor több fontos kétesélyes államban aratott gyõzelmével, egyebek között Pennsylvania és Ohio 41 elektorának megszerzésével legyõzte republikánus vetélytársát, John McCaint.

McCain szerda reggel gratulált Barack Obamának ahhoz, hogy megválasztották az Egyesült Államok következõ elnökének.

McCain az arizonai fõvárosban, Phoenixben mondott beszédet hívei elõtt. Mint mondta, az amerikai nép világosan szólt ezen a történelmi választáson.

John McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az oldalán úgy fogalmazott, hogy az amerikai nép "világosan szólt" ezen választáson. Mint mondta, nagyra értékeli és csodálja Obama kitartását, valamint azt a képességét, hogy "olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt".

Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerikaiak szempontjából. Õszinte fájdalmát fejezte ki, hogy Obama nagyanyja nem élhette meg ezt a sikert.

Az arizonai szenátor megígérte: minden tõle telhetõ segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz idõkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat. "Arra buzdítok minden amerikait, aki támogatott engem, hogy velem együtt gratuláljon neki, és fejezze ki jókívánságát következõ elnökünknek, hogy megtalálja az együttmûködés útjait és az ellentétek leküzdéséhez szükséges kompromisszumokat".

Obama gyõzelmének elõrejelzésekor a nyugati parti államokban még javában tartott a szavazás. Obama már 333 elektori voksot szerzett, a gyõzelemhez 270 elektori voksra van szükség.

November 4-én történelmi választási kampány ért véget: az Egyesült Államok megválasztotta elsõ fekete bõrû elnökét. Jó esélye van arra, hogy az összes kétesélyes államban gyõzelmet szerezzen.

A szavazóhelyiségeknél készült exit poll felmérések szerint a választókat többségét leginkább a gazdasági állapota aggasztja. Ez a tényezõ az utóbbi nyolc év Bush-kormányzás keltette kiábrándultsággal a demokrata jelölt esélyein lendített.

A CNN szerint John McCain két közeli munkatársa már közép-európai idõ szerint hajnali 5 óra elõtt elismerte, hogy nem lát lehetõséget a republikánus elnökjelölt gyõzelmére. A hírtévé szerint McCain két vezetõ tanácsadója, amikor arról kérdezték, látnak-e még esélyt az arizonai szenátor gyõzelmére, úgy feleltek, hogy nem.

Obama Ohióban aratott gyõzelme kapcsán elemzõk hangsúlyozták: a közép-nyugati államért elkeseredett harcot folytatott a két jelölt; 1944 óta John Kennedy kivételével egy elnökjelölt sem kerülhetett be a Fehér Házba ezen állam megkerülésével.

Az Egyesült Államok történetének leghosszabb választási kampánya végén Barack Obama lesz az elsõ afro-amerikai elnök, és az elsõ olyan elnök, aki Hawaiin született, egyben az elsõ - John F. Kennedy óta - északi demokrata elnök.

Az eddigi eredmények alapján a demokratáknak jó esélyük van a törvényhozási többség megszerzésére is.