2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Gyõzike összebalhézott öccsével

Gyõzike összebalhézott öccsével
A Gáspár fivérek halálosan megsértõdtek egymásra. Gyõzike argentínai távollétében ugyanis öccse, Zsolti beköltözött a Gáspár-villába, ráadásul még az újságoknak is azt nyilatkozta, õ akar bátyja helyébe lépni. Gyõzike ezen úgy felkapta a vizet, hogy kidobta az öccsét a lakásából.

– Hetekig elzárva voltam szeretett családomtól egy távoli földrészen, éheztem és szenvedtem. Ez idõ alatt az öcsémnek volt pofája beköltözni az otthonomba, és átvenni az irányítást – kezdte indulatosan Gyõzike, de a családi balhéról a nézõk is meggyõzõdhetnek az RTL Klubon vetített Gyõzike-show-ban.
– Amikor végre hazaértem az argentínai kalandomról, a lakásomban az a látvány fogadott, hogy Zsolti kiskirály módjára, elterülve feküdt a trónomon és éppen egy festõmûvész készített róla portrét. Ekkor telt be nálam a pohár, azonnal kihajítottam festõstõl, állványostól, mindenestül. Nemhogy mosolyszünet van közöttünk, hanem örök harag. Nem vagyok kíváncsi olyan emberre, aki ezt mûveli a saját testvérével – mondta tajtékozva Gyõzõ.

Gáspár Zsolti szerint még Gyõzinek kellene hálásnak lennie, amiért távolléte alatt vigyázott az itthon maradt Gáspár-családra.

– Gyõzikére kár a szót vesztegetni! Vigyáztam a családjára, intéztem az ügyeit, amíg távol volt, és az a köszönet érte, hogy kidobott a lakásásból. Szégyellje magát az ilyen testvér, örökre elásta magát elõttem.

Még Bea asszony is rátett egy lapáttal: ferdítette a dolgokat, nemhogy kiállt volna mellettem, még õ is ellenem beszélt. Amióta összevesztünk, véletlenül összetalálkoztunk, de egyikünk arcán sem volt õszinte a mosoly. Én ebben az életemben már nem szeretnék hozzá szólni – szögezte le Zsolti, aki nem adja fel álmait.

– Nagyon tetszik nekem ez a sztárság, celeb akarok én is lenni. A feleségem is támogat ebben, örülne neki, ha híres lennék. A mûsorötletem is meg van már, Zsolti a lakáj lenne a címe. Talán akkor több pénz állna a házhoz, és mi is olyan jól élhetnénk, mint Gyõzõ.