2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Hatalmas dominó világrekord! 4.345.027 dominó dõlt el!

Hatalmas dominó világrekord! 4.345.027 dominó dõlt el!
Tízedik dominónap, ötödik RTL-élõközvetítés. Ezúttal Lilu és Szujó Zoli Budapestrõl, Horváth Éva pedig a hollandiai dominócsarnokból szisszegte végig a csúcsdöntések sorozatát.

Volt is mit, hiszen Mr. Dominó és csapata idén is nagyot varázsolt.

Már az elõkészületek árulkodóak voltak: két hónap alatt, napi 8 órában 4,5 millió dominót állítottak a helyükre 10 ezer négyzetméteren a kiválasztottak – 14 ország 85 fiatalja -, akik között ezúttal is tíz magyar szerepelt.
A tavalyi hiábavaló rekordkísérlet nem vette el a vállalkozókedvet: Mr. Dominó tíz különbözõ rekordot álmodott meg november 14. estéjére. Beharangozó gyanánt azonban be kellett érnünk Csonka András bénázásával, aztán Horváth Éva döbbenet-cunamiját pisloghattuk végig, majd a magyar csapat rövid bemutatását. Akkor még kétkedve fogadtuk Ádám tehetségét – saját bevallása szerint 19 ezer dominó véletlen ledöntésével negatív rekordot állított fel -, a kiválasztás után azonban lengyel társával egyértelmûen bizonyította helyét a legjobbak között.
Épül a dominovirág

De elõbb a kezdetekrõl: egy finn artista – ex szépségkirálynõ, mi más! – pöccintésével indult útnak a dominóáradat, hogy utána közel százhúsz percen keresztül szívhassuk magunkba ennek az egyébként rémegyszerû játéknak az élményét. A tavalyi esztendõkhöz hasonlóan idén is hihetetlen ötletek, dinamikus történetek és látványos megoldások jellemezték a produkciót: elsõként egy 122 éves hölgy öregedésének stációit láthattuk, majd különbözõ építmények, állatok, autók és egyedi teljesítmények – Steve Fosett hõlégballonos világutazása, Alain Robert párizsi obeliszk megmászása – manifesztálódtak a csarnokban több tíz- és százezer dominó segítségével.

A produkció két legérdekesebb pillanatát az egymillió darabos dominómezõ, illetve a gyorsasági próba jelentette, ahol egy olimpikon sprinter vette fel a versenyt az eldõlõ plasztiklapokkal. Az élõ építések során is az emberi kezek gyõzedelmeskedtek, négy próbából háromszor, így a 4,5 millió dominóból 4.345.027 darab dõlt el. Ami hatalmas eredmény, hiszen így több mint 250 ezerrel múlták felül a 2006-os világcsúcsot. És hogy a tíz világrekord tizenegy legyen: az RTL-Klub egy sajátságos csúcsteljesítménnyel kedveskedett nézõinek. Immár második élõ „sztármûsoruk” legfontosabb pillanatát nem bírták élõben közvetíteni. Most legalább sikerült elõrelépni.

Emlékezetes, 2004-ben David Merlini betonkockás, Duna-medres kiszabadulásáról csúsztak le, igaz, akkor végleg. Most azért felvételrõl megnézhettük a produkció legizgalmasabb pillanatát. Jövõre azért megbirkóznánk a teherrel élõben is.