2024.03.29. - Auguszta

Irigy kutya, bújj a lukba!

Irigy kutya, bújj a lukba!
A kutyák is képesek irigykedni egymásra, kiváltképpen ha úgy érzik, hogy méltánytalanul éri õket hátrányos megkülönböztetés a többi fajtabelivel szemben.

Bár a jelenség korábban is ismert volt, a kutyairigységre most tudományos alapon szolgáltatott bizonyítékot az a kísérletsorozat, amelyet a Bécsi Egyetem és a grünaui Farkaskutató Központ közösen végzett el.

A vizsgálat eredményét az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) tették közzé.
A kísérlet során egy fedél alatt élõ, egymással baráti viszonyban lévõ kutyapárokat választottak ki.

A velük foglalkozó személynek azon kívül, hogy parancsokat adott nekik, semmiféle kapcsolata nem volt a négylábúakkal. Az utasítások egyszerûek voltak - például: mancsot! -, és a szakember érzelemmentes, monoton hangon ismételte õket.

Az állatoknak elõször együtt kellett végrehajtaniuk a parancsot. Ezzel még nem is volt semmi baj, ám amikor a sikeres teljesítés után csak az egyikük kapott jutalmat - valamilyen kutyaínyencséget -, a másik pedig nem, az utóbbi magatartásában feltûnõ változás következett be. "A dicséretben nem részesülõ állat gyakran megtagadta az engedelmességet, vagy csak a parancsszó többszöri elhangzása után volt hajlandó felemelni a lábát" - számolt be a kísérlet vezetõje a tapasztaltakról.

Nem ritkán az igazságtalanul mellõzött négylábún stresszes tünetek mutatkoztak, például sûrûn nyalogatta a száját, de megesett, hogy szándékosan tudomást sem vett a "gazdáról".

A méltánytalan bánásmódból fakadó sértett, akár az engedelmesség megtagadásához vezetõ magatartásnak nyoma sem volt akkor, amikor egyik kutya sem kapott jutalmat vagy az utasítást egymástól függetlenül kellett végrehajtaniuk. Az állatok sokkal együttmûködõbbnek mutatkoztak az utóbbi esetekben, nem úgy, mint amikor tapasztalniuk kellett, hogy a másikat megdicsérik, õket pedig nem.

Az igazságérzet hasonló kifejezõdését eddig fõleg csak a majmoknál figyelték meg.