2024.04.20. - Tivadar

Csak úgy 4 milliárd érkezett a bankszámlájára

Váratlanul mintegy négy milliárd rubelt (közel 30 milliárd forint) talált bankszámláján az omszki Alekszej Podkoritov.

A fiatalember csak tájékozódni akart, hogy mennyi pénz van a számláján, s a 3 986 203 995,1 összeg láttán nem hitt a szemének. Kivett ezer rubelt, de nem változott szinte semmi.

A rendõrség kábítószer-ellenes részlegénél dolgozó Podkoritov hirtelen nem tudta, mit tegyen. Meghányta-vetette a dolgot barátaival, akik szinte mind azt sorolták, mit kellene elsõre venni a pénzbõl.

Alekszej elképzelte, hogy elveri a négy milliárdot, s hogy ebbõl akár száz évig is dúskálhat, de aztán gyõzött a lelkiismerete és jelentette a történteket a banknak. Ott megköszönték, hogy szólt, s ezzel el is volt intézve a dolog.

Mi több, a Komszomolszkaja Pravda címû lap szerint sértõdötten reagáltak az újságírók érdeklõdésére. A bank vevõszolgálati osztályának vezetõje kijelentette: persze hiba történt, de az ügyfél soha nem juthatott volna hozzá az összeghez, mert a pénz "valójában nem került a számlájára".

"Különben is, Podkoritov úr az adósunk, talán a hitelét kellene törlesztenie, mielõtt négy milliárdról álmodozik" - mondta "kedvesen" Viktor Viszkrebec osztályvezetõ.