2024.03.28. - Gedeon, Johanna

38 millió forint értékû régi dollárt talált egy burkoló

Kész vagyonnyi, mai árfolyamon 38 millió forint értékû régi dollárt talált egy burkoló egy ohiói házban, ám nagy bánatára mégsem lehetett az övé.

Bob Kitts (képünkön balra) egy 83 éve épített ház fürdõszobafalában bukkant rá a nagy világgazdasági válság idején nyomott bankókra, mivel becsületes embernek nevelték, nem tartotta meg, hanem örömében értesítette a tulajdonost.
Vesztére, ugyanis a 20-as években nyomott pénzen úgy összekaptak, hogy perre vitték a dolgot, a bírósági ügy azonban az eredeti tulajdonos, azaz az örökösök fülébe jutott, és végül nekik ítélte a bíróság.

A jelenlegi tulajdonos, Amanda Reece (képünkön jobbra) is mindent megpróbált, hogy megtartsa a pénzt, egy részérõl így is azt vallotta, hogy túladott rajta. A becsületes burkoló is pert indított, ám õ járt a legrosszabbul, mert neki csak az öszszeg töredékét ítélte meg a bíróság.