2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Virágzik a hóvirág a Mecsekben

Virágzik a hóvirág a Mecsekben
Több, hagyományosan tél végén, tavasz elején nyíló virág, így a hóvirág és az illatos hunyor is kibontotta szirmait a Mecsekben.

A jelenség oka az enyhe decemberi idõjárás.

Kulcsár Péter, a Duna-Dráva Nemzeti Park mecseki tájegységének vezetõje az MTI megkeresésére elmondta: bár a tél még alig kezdõdött el, egy-egy ibolya és kankalin is megjelent már a hegység naposabb területein, amelyek látványa nagy élmény jelent a kirándulók, természetjárók számára.
Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs szó tömeges virágzásról, e növények korai megjelenése nem feltétlenül a globális felmelegedés következménye, hiszen erre korábban is akadt példa, ha viszonylag fagymentes és a szokásosnál enyhébb volt a december.

A magyar kikerics viszont az évszaknak megfelelõen, a napokban kezdett virágozni a Villányi-hegységhez tartozó Szársomlyó déli oldalán, a helyszín kizárólag idegenvezetéssel látogatható.

A szakember hangsúlyozta: az említett növények védettek, tilos leszedni õket. A kikerics természetvédelmi értéke 100 ezer, a hóvirágé 10 ezer, az illatos hunyoré pedig 5 ezer forint.