2024.03.29. - Auguszta

A német boltosok is elõszeretettel lopnak!

A kereskedelemben dolgozók is sokat lopnak, nemcsak a vevõk Németországban...
A kereskedelem minden országban milliárdokat veszít a bolti lopások következtében. Ennek mérséklésére évrõl-évre számos új ötletet mutatnak be az EuroCIS nevû düsseldorfi szakvásáron, ahogyan teszik majd azt a február elejei szakmai seregszemlén. A felmérésekbõl kiderül, hogy az alkalmazottak lopásai legalább akkora veszteséget okoznak, mint a vásárlóké.
A kölni Retail Industrie felmérését idézi a DivatMarketing nevû magyar szakmai magazin, amely szerint a német kiskereskedelemben 4 milliárd eurót tesz ki az éves leltárhiány. Ebbõl a vásárlók 1,9 milliárd eurót, a dolgozók pedig mintegy 1,0 milliárd eurónyit okoznak. Ez utóbbi nemcsak lopás lehet, hanem például törés is, vagy gondatlan kezelés következtében elõforduló áruhiány, egyéb károkozás.

Egy-egy német háztartásra évente 50 euró érték feletti kiskereskedelmi lopás jut, ami annyit jelent, mintha minden 200. bevásárlókocsi fizetés nélkül haladna át a kassza mellett.

A bolti lopás természetesen nemcsak Németországban gond: a kiskereskedelmi kutatásokkal foglalkozó brit Centre of Retail Research intézet legutóbbi felmérése szerint a tervezett forgalom 1,36 százalékának felel meg az általuk feltárt mértékû lopás vagy árueltûnés.

Világszerte egyre több cég foglalkozik lopás elleni készülékek gyártásával, új módszerek bevezetésével. A téma iránti élénk szakmai érdeklõdést jelzi az is, hogy növekszik a biztonságtechnikai kiállítások száma és az irántuk tanúsított látogatói érdeklõdés is.