2024.03.28. - Gedeon, Johanna

1,8 millió évesnek becsült kõbaltákat találtak

Minden eddiginél régebbinek, nagyjából 1,8 millió évesnek becsült kõbaltákat találtak régészek Malajziában. A hét korrekordgyanús baltát az ország északi részén, Perak szövetségi állam területén tárták fel még tavaly júniusban. A leletegyüttest azóta Tokióban vizsgálták.

Az elemzések alapján a kõbalták 1,83 millió éve készülhettek - mondta pénteken Mokhtar Saidin kutatásvezetõ, a malajziai tudományegyetem õsrégésze.

Az eddigi legõsibb kõbalták Afrikából származnak, azokat 1,6 millió évesre datálják az archeológusok, a fekete kontinensen azonban 4 millió éves vágóeszközöket és emberi maradványokat is feltártak - tette hozzá Mokhtar.

Korábban feltárt leletek arra engedtek következtetni, hogy Délkelet-Ázsiában 1,9 millió éve is éltek már emberek, a feltételezéseket azonban sokan kétségbe vonják - mondta Harry Truman Simanjuntak, a jakartai nemzeti régészeti kutatóközpont munkatársa. A szakértõ szerint a most elõásott kõbaltákat is tovább kell vizsgálni.

Az ember malajziai megjelenésének legkorábbról származó bizonyítékai 200 ezer éves kõeszközök, amelyek ugyancsak Perakban bukkantak fel. A tavalyi ásatáson õskori embercsontok után is kutattak, de a meleg és a párás klíma miatt ilyen maradványok valószínûleg nem maradtak fenn. A Perakban feltárt legidõsebb csontlelet 10 ezer éves - mondta Mokhtar Saidin.