2024.04.18. - Andrea, Ilma

Bujkál a szexképeit mutogató tanárnõ!

Nem érdemelte meg ezt! – mondta a pedagógus osztályában tanuló egyik diák. – Ez egy kis gimnázium, mindenki tudja, hogy ki adta ki a képeket. Nem jó tanuló, de Eszti néni mindig adott neki lehetõséget.

– Nagyon megdöbbentette a tanári kart és a diákokat az eset, hiszen egy kedves kollégánkról van szó, aki jól végezte a munkáját. A négy év alatt, amíg itt dolgozott, semmi furcsa nem volt a viselkedésében – mondta el Olasz Istvánné igazgatónõ.
– Amikor csütörtök reggel behozta a felmondását, annyit mondott: minden igaz, de még azelõtt készültek a fotók, hogy idejött volna tanítani.

Az interneten látható bejegyzések és a felajánlkozás ettõl függetlenül a pedagógia gyakorlása mellett is belefért a tanárnõnek. A nõ fotóit sok diákja megnézte, sajnálják, hogy elment.

– Mindig adott lehetõséget a javításra, és vele õszintén lehetett beszélgetni – tette hozzá Krisztián. – Nem tudom, ki tanít majd németet ilyen jól, mint õ…

– Én így is elfogadom,mert õ is elfogadott bennünket. Nem alázott meg soha semmiért – mondta Kriszti.

A tanulók a diáknapon minden évben kiosztják az iskolában az „Alma”-díjat a legjobb tanárnak. Az elmúlt három évben ezt zsinórban M. Eszter nyerte meg, diákjai imádták.

A tanárnõ és mentõsofõrként dolgozó férje, Szabolcs, aki maga is szerepelt a pornófelvételeken, elbujdokolt. Úgy tudjuk, barátoknál húzták meg magukat, telefonjukat nem veszik fel és üzenetekre sem reagálnak.