Az útja közel egy hónapig tartott: január 12-én indult az Afrika nyugati partjainál fekvõ Zöld-foki-szigetektõl, majd megkezdte harcát a viharos tengerrel, a néha akár 9 méteresre is feltornyosuló hullámokkal.
Figge korábban a Bahamákon akart partot érni, ám a kegyetlen idõjárás miatt kénytelen volt Trinidad felé irányt változtatni, így végül február 5-én teljesítette be azt az álmot, amely elõször még a hatvanas években ötlött fel benne, amikor egy légörvénybe került transzatlanti járaton a rázós utazás hatására arról kezdett fantáziálni, hogy inkább felveszi a mentõmellényt, és az út hátralévõ részét úszva teszi meg.
A képzeletet csak most tudta valóra váltani. Egy hónapon át edzett lakóhelyén, a coloradói síparadicsomban, Aspenben egy nyitott medencében.
Útja során reggel hétkor kelt, tésztát és burgonyát evett, miközben csapatával az idõjárási adatokat elemezte, majd vízbe ugrott, és órákig tempózott. Amikor a körülmények engedték, akkor akár egyhuzamban nyolc órát is. Közben a csapat idõnként energiaitalokat dobott be neki - feltéve, ha a víz nem volt túl haragos. Ha magasak voltak a hullámok, akkor könnyûbúvárok szállították Figge-nek az innivalót. Esténként a sportoló húst, halat és mogyoróvajat fogyasztott, hogy pótolja a napközben elveszített mintegy nyolcezer kalóriát.
Számos vízi állattal találkozott, bálnákkal, delfinekkel és teknõssel, de szerencsére cápával nem. Megérkezése után azt mondta az AP amerikai hírügynökségnek, hogy az egy hónap alatt sosem érzett félelmet.