2024.04.20. - Tivadar

Hihetetlen! Óra alatt szexeltek a rajzteremben!

A rajzteremben szerelmeskedett két diák a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskolában.
Az eset még a múlt héten történt. A diáklány másnap számolt be szüleinek az esetrõl, akik azonnal a rendõrséghez fordultak.

A 13 éves, hatodikos lány és a 16 éves, nyolcadikos fiú ellentmondásosan számolt be a történtekrõl. A lány azt mondta a szüleinek, hogy védekezett, s megerõszakolták õt, míg a fiú beszámolója szerint a lány önként adta oda magát neki.

Én úgy tudom, hogy Csabi nem ment be kémiaórára, Dia pedig a tesióráról lógott be a rajz szakterembe és ott történt meg az eset. Csabi kisegítõs, Dia meg mindig kacérkodik a fiúkkal, kavart már másokkal, így a Janszival is. A szóbeszéd szerint a barátnõi közül már többnek volt dolga fiúval — fogalmazta meg diákos õszinteséggel egy tinilány a lapnak.

Dia lányom kedden nem sokkal 13 óra után tért haza s rögvest átöltözött – elevenítette fel az újságnak a lány édesanyja. Levette térdnadrágját s bedobta a mosógépbe. Nekem nem tûnt fel különösebben. Szerdán délután sírva jött haza s akkor mondta el, hogy Csabi megerõszakolta. Azonnal mentünk a rendõrségre — mondta az anya.

Dia szemlesütve, de mosolyogva mesélt a történtekrõl.

Tesiórán egy másik osztállyal és két tanárral voltunk kint és hógolyóztunk. Én az osztályteremig valóban szabad akaratomból mentem, de onnan Csabi behúzott s már barátnõm sem tudott segíteni nekem, mert Dávid is ott volt. Én tiltakoztam, egyszer a bokájába rúgtam, de õ levette a nadrágomat és aztán megtörtént a szex. De más nem történt. Utána elmondtam Irénkének, aki elõtt nem idegen a fiútéma — elevenítette fel az eseményeket a 13 éves kamaszlány.

Fekete László, az iskola igazgatója a Békés Megyei Hírlapnak elmondta, hogy amint értesültek az esetrõl, kivizsgáltatta a történteket, értesítették mindkét szülõt, a családsegítõ szolgálatot, a fenntartó önkormányzatot és a rendõrséget.