Részlet Vincze Lilla portréjából:

November 4-én fél 11-kor:

„Még a felhõk állására is emlékszem. Ezt az Ave Maria-t soha nem felejtem el. A Rajkó együttesnek köszönhetem, hogy elénekelhettem a Vatikánban, a Pápai audiencián. Már régóta hordoztam magamban, de nem gondoltam volna, hogy ez a dal egy csodát fog megélni. Ennyi ember elõtt még soha nem énekeltem. Ez olyan, mintha egy kicsit az ember az életéért is énekelne, mindenért... Egy dalra készültem, az egy plusz ajándék, hogy a beállásnál, az elején elénekelhettem egy gyönyörû magyar népdalt is. De ezeket nem tudtuk elõre, az idõjárás is az utolsó pillanatban alakult úgy, hogy végül kint leszünk a téren. Amikor megláttam a hetvenezer embert - vagy akármennyit, mert nem tudjuk igazán mennyien lehettek, de nagyon sokan voltunk -, akkor elõször is magamba néztem.

Hét évvel ezelõtt volt egy nagyon édes jelenet:

Nagyon szeretem a vidámságot, imádom a humort. Amikor hét évvel ezelõtt egy másik zarándokútra mentünk, ott nagyon vegyes volt a társaság, akkor is nagyon sokat nevettünk, énekeltünk. Volt olyan idõs néni, aki már évek óta erre készült, az életének a célja volt megélni, hogy második János Pál pápát lássa, és ott imádkozzon... Akkor Assziszinél is megálltunk, ott van egy fenti templom, és egy lenti. Mi lementünk, és ott volt egy nagyon édes jelenet, amikor indultunk a busszal, és hát kiesett az egyik kerekünk. 

Az emberekben való hitem erõsödött meg a mostani útnál is még sokkal jobban. Egyrészt szól az életünk egy földi létrõl, és egy spirituális létrõl. Közte van a hit, és ez egy híd is lehet a földi lét és a spirituális lét között.”
Vincze Lilla