2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Bankot rabolt a kecskeméti rendõr

Nyugalmazott kecskeméti rendõrtiszt rabolta ki fegyverrel a jakabszállási takarékszövetkezetet tegnap. Az õrnagy amatõr módon dolgozott: a közelben parkoló autója rendszámát felírták, így nem sokkal késõbb már el is fogták a korábbi kollégák. A rendõr õrnagy mintegy 3,5 millió forinttal távozott.
Nem sokkal késõbb elképedt nyomozók csengettek a nyugdíjazását követõen egy kecskeméti ügyvéd mellett jelöltként dolgozó, jogi végzettségû, 42 éves L. József ajtaján. A rendszerváltáskor még helikoptervezetõ férfit a közelmúltban a Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság gazdaságvédelmi osztályáról nyugdíjazták.

A a férfi játék pisztollyal rabolt, és kilátástalan anyagi helyzete miatt követte el a bûncselekményt – Megdöbbentõ. Kisgyermekei vannak, szépen él a feleségével, nem tudom, hogy miért tette – mondta József egyik korábbi nyomozó kollégája.

A fõkapitányság szóvivõi nem hozták nyilvánosságra, hogy nyugalmazott rendõrtisztet gyanúsítanak a bankrablással. Mihályné Bornemisza Eleonóra szóvivõ elmondta: a férfi játék pisztollyal rabolt, és kilátástalan anyagi helyzete miatt követte el a bûncselekményt.