2024.03.29. - Auguszta

Pakisztáni és indiai embercsempészt fogtak Szabolcsban

A jármûben utazók közül ketten hamis papírokkal igazolták magukat, míg egy másik személynek még iratai sem voltak. Fedor Rita a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendõr-fõkapitányság helyettes szóvivõjének tájékoztatása szerint a csengeri határrendészeti kirendeltség járõrei hajnalban a település külterületén ellenõriztek egy olasz rendszámú személygépkocsit, és igazoltatták öt utasát.
A hátsó üléssoron utazó egyik személy semmilyen okmánnyal nem tudta magát és a Magyarországon való jogszerû tartózkodását igazolni - mondta a fõhadnagy. A mellette ülõ másik két személy átadott ugyan egy-egy pakisztáni útlevelet és két olasz tartózkodási engedélyt, azokról azonban kiderült, hogy nem az övék.

A jármûvet vezetõ indiai és a mellette utazó pakisztáni állampolgárságú személy ellen embercsempészés, míg a hátul utazó három pakisztáni állampolgár ellen határsértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A két, hamis okmányt átadó pakisztánit közokirat-hamisítással is gyanúsítják.