Az intézmények összesen három kutatója a National Geographic támogatásával indult kutatóútra, és az indiai kormány különleges engedélyére is szüksége volt, hogy ellátogathasson az ország Kínával és Bhutánnal határos területére, Arunácsal Pradés államba. A szakemberek itt bukkantak rá a koro nyelvet beszélõ emberekre, javarészt idõsekre.
"Olyan dologra találtunk, amely vége felé járt, eltûnõben volt" - írta közleményében Gregoriy Anderson, az egyik kutató. "Ha még mondjuk tíz évet vártunk volna az úttal, lehet, hogy már nem találkozunk a nyelvet beszélõ ekkora közösséggel" - jegyezte meg.
A himalájai vidék földmûves és állattartó lakói két ismert, és rendkívül hasonló nyelven, az akán és a midzsin beszélnek, a nyelvészek azonban ismeretlen szavakra is figyelmesek lettek, ezekrõl kiderült, hogy a koro nyelvhez tartoznak.
"Nem kellett sokáig töprengenünk azon, hogy felismerjük, minden tekintetben nagy eltérések mutatkoznak" - fejtegette David Harrison pennsylvaniai kutató. Míg a disznót aka nyelven a vo szócskával írják le, addig a korót beszélõk a lele szót használják. A korónak emellett egyedülálló nyelvtana is van. A tudósok végül arra a megállapításra jutottak, hogy az aka és a koro nem is különbözhetne jobban egymástól. A kutatás során az az elgondolás vert gyökeret, hogy a koro kialakulása talán a rabszolga-kereskedelemhez köthetõ.
A kutatóút és a feltérképezés összegzése a The Last Speakers címen jelent meg könyv formájában. A szakértõk közül Harrison évek óta számol be a kihalóban lévõ nyelvek helyzetérõl. Becslései szerint a világon kéthetente tûnik el egy nyelv. Sokat már csak idõsek beszélnek, számos nyelvet - így a korót is - pedig soha nem írtak le vagy jegyeztek fel. Harrison közel hétezer nyelvet tart számon.