"Itt nõttem fel, és itt is akarok meghalni" - mondta a 101 éves asszony, aki két férjét és két gyermekét élte túl.
Eulalia asszony spanyol "libre" (szabad) szóval fejezte ki lelkiállapotát a "mit érez most" kezdetû, meglehetõsen közhelyszerû újságírói kérdésre válaszolva.
1909. október 12-én, a Rio Grandén át, a mexikói Matamorosból a Brownsville-be tartó komphajó fedélzetén jutott be az Egyesült Államokba. A határt akkoriban gyakorlatilag senki sem õrizte. Az anya mosónõként szerzett jövedelmébõl tartotta fenn a csonka családot, és a harmadik osztályig iskoláztatta a lányát.
"Nem akartam tovább tanulni" - idézte fel Eulalia Garcia Maturey, aki ezután az anyjának segített a mosásban. Tizenhat évesen ment elõször férjhez, és 21 évesen már özvegy volt. Nem sokkal késõbb ismét az oltár elé vezették. Második urának két gyermeket szült.
Az asszony az 1940-ben életbe lépett idegenrendészeti törvény elõírásainak megfelelõen regisztráltatta magát, és 1941. április 4-i dátummal meg is kapta az Egyesült Államokba érkezésének törvényességét igazoló passzust.
Noha egészen pontosan sohasem volt tisztában törvényes státusával, az elmúlt évtizedek során gyakran felkereste mexikói hozzátartozóit. A határon rutinszerûen amerikainak mondta magát, ha rákérdeztek az állampolgárságára. Az amerikai hatóságok azonban 2008-tól bevezették az útlevélkényszert, ezért más megoldást kellett találnia.
Amikor a bevándorlási hivatalhoz folyamodott, a hivatal számítógépében semmilyen adatot sem találtak róla. A megsárgult legalizáló irata alapján azonban a washingtoni archívumban felfedezték a rá vonatkozó dokumentációt.
A hivatal szerint ha nem tudta volna felmutatni a számára csaknem hét évtizede kibocsátott iratot, nem kaphatta volna meg az amerikai állampolgárságot.