2024.04.18. - Andrea, Ilma

Öttagúvá vált a Kowalsky meg a Vega

A korábban trióként, vendégzenészekkel koncertezõ Kowalsky meg a Vega zenekar tagcserékkel kezdte az évet, és öttagúra bõvült. Kowáék leigazolták Debrecen rockistenét, a cívis város rocksulijában dobot oktató, és a Tankcsapdánál eddig dobtechikusként dolgozó Sódert, azaz Vajda Pétert. A zenekar ötödik nagylemeze javában készül, hogy májusban megjelentesse a CLS Music.
Kowalsky, Chacha és Jimmy, azaz a Vega magja egészen február elejéig három session zenésszel koncertezett. Kowalskyék közülük kettõnek megköszönték az elmúlt egy évben nyújtott segítségüket, a harmadik vendégzenész, a gitáros Tóbi ugyanakkor a Kowalsky meg a Vega tagja lett. S ha már változás: Kowáék leigazolták a Tankcsapda dobtechnikusát, Sódert, így öttagúvá vált a banda.

- Sódert még abból az idõszakból ismerem, amikor egykori zenekara, a Bugs a Black-outtal turnézott – emlékezett vissza Kowalsky. – Aztán jöttek a Tankcsapdával közös munkák, és felelevenítettük a régi kapcsolatot. Február 9. óta tag, akkor volt az elsõ koncertünk, méghozzá Miskolcon, a Vian Klubban.

Sóder elárulta, hogy az Alien és az Acoustic Gallery zenekarokban is tevékenykedik, illetve tevékenykedett. Emellett a debreceni rocksuliban oktat dobot 9 éve. Jelenleg 25 tanítványa van.