2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Belehalt az online játékba - 3 napig játszott a férfi

Kómába esett és meghalt egy harmincéves férfi, miután három napon át gyakorlatilag szünet nélküli játszott online Peking egyik internetkávézójában.
A férfit, miután elvesztette az eszméletét, a közeli rendelõintézetbe szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A helyiek közlése szerint egy hónapon belül több mint 10 ezer jüant, vagyis több mint 300 ezer forintot költött internetes játékokra, és három napon át szinte alig mozdult el a képernyõ elõl.

A rendõrség a nyomozás érdekében lefoglalt több számítógépet, de nem vett õrizetbe senkit, és kizárta az idegenkezûséget. A beszámolók szerint a kis helyiségben alig fél tucat gépet üzemeltettek a vállalkozók.

Az eset ismét ráirányította a figyelmet a Kínában immár tízmilliókat érintõ és egyre terjedõ internetfüggõségre. Egyes felmérések szerint a tizenévesek körében már 33 millió körül van a számítógépezés rabjainak száma.

Az ázsiai országban évek óta lebegtetik a sajtóban a pszichológus szakemberek, hogy hivatalosan is szellemi zavartságot elõidézõ betegséggé nyilvánítják az internetfüggõséget, miközben a kezelésére már több száz, erre szakosodott rehabilitációs központ jött létre. Köztük volt olyan magánkezdeményezés is, amelyet végül a hatóságok - az ott alkalmazott erõszak miatt - bezárattak.

Kínában jelenleg közel 460 millió internethasználót tartanak nyilván, számuk másfészeresét teszi ki az Egyesült Államok teljes népességének. 2010-ben mintegy húsz százalékkal több internetezõt mért a statisztika, mint egy évvel korábban. Mobiltelefonját több mint 300 millió kínai használja a világhálón való szörfölésre.