2024.04.20. - Tivadar

A második gyermekét várja Elton John és David Furnish

Sir Elton John és David Furnish immáron második gyermeküknek örülhetnek.
Két évvel ezelõtt, 2010 karácsonyán madarat lehetett volna fogatni Elton Johnnal és társával, David Furnisszel. Megszületett ugyanis elsõ gyermekük, Zachary. A kisfiút egy Kaliforniában élõ béranya hozta világra, s mint ahogy a pár elmondta, örök hálával tartoznak a biológiai édesanyának, hisz általa az õ életük gyökeresen megváltozhatott.

A pár azóta is együtt neveli a kisfiút, s lassan egy éve annak, hogy elõször szóba került: jó lenne, ha Zacharynak testvére is lenne. Ekkor keresték fel újból ugyanazt a kaliforniai anyukát, aki Zacharyt is a világra hozta. És most, majdnem pontosan két évvel Zachary születés után újabb baba érkezhet a zenész és párja házába. A béranya kilétét még mindig nem kívánta felfedni Elton John, sõt a szülésrõl, de még a baba nemérõl sincsenek egyéb információk. Annyit tudni, hogy John és Furnish végtelenül boldogok, s már alig várják, hogy az újszülött kisbaba hazatérhessen velük.