2024.04.20. - Tivadar

Mégis lesz melegfelvonulás

Mégis lesz melegfelvonulás
Július 5-én melegfelvonulást tartanak a fõvárosban. A hírt azt követõen közölte a rendõrség, hogy csütörtökön egyeztettek a melegfesztivált szervezõ Szivárvány Misszó Alapítvány képviselõivel.

Az egyeztetés során megállapodás született a vonulás részleteirõl - írta közleményében a BRFK, hozzátéve, hogy a rendõrség biztosítani fogja a menetet, amely a Belvárosból, Erzsébet térrõl indul, az Andrássy úton át halad, és a Felvonulási téren ér véget.
A BRFK egy hete vonta vissza azt a határozatát, amelyben korábban megtiltották a melegfelvonulás megtartását. Akkor azzal indokolták döntésüket, hogy a gyülekezéshez való jog és a szabad véleménynyilvánításhoz fûzõdõ társadalmi érdek biztosítása elsõbbséget élvez. Egy nappal korábban még arra hivatkozott a BRFK, hogy a rendezvény akadályozná a közlekedést az érintett utakon; a határozat ellen több politikus és civil szervezet tiltakozott.

A tavaly július 7-én megtartott felvonulás a Hõsök terérõl indult, de az Oktogonnál több száz fõs ellentüntetés fogadta a résztvevõket. Az ellentüntetõk között az eljárás során ismeretlenül maradt emberek tojást osztottak szét, majd a felvonulókat többen azzal, illetve különbözõ tárgyakkal dobálták meg. Aznap este pedig még több embert bántalmaztak a fõvárosban.