2024.04.16. - Csongor

Kikapcsolták telefonját, mert úgy tudták, hogy meghalt

Kikapcsolták a 87 esztendõs Hargitai Nándor telefonját. Az ok: meghalt. Csakhogy sem õ, sem a családja nem tud errõl. Segítsenek, hiszen élek! – kérte a bácsi az ügyintézõket.

Rosszul hall Hargitai Nándor, a telefonja viszont közel három hete teljesen süket. Pedig szükségük volna rá: az idõs nyugdíjas beteg feleségével, fogyatékos és leszázalékolt gyerekeivel, unokájával és annak csemetéivel él együtt.
Augusztus 1-jén csak a tudakozót tudták elérni.

– Az ügyfélszolgálatos közölte velem, hogy azért kapcsolták ki a telefont, mert a nagypapám meghalt, mi pedig nem vagyunk jogosultak azt használni – meséli felháborodva Krisztina. – Hiába erõsködtem, hogy él a papa, s bele is szólt a telefonba, ez nem volt elég!
Egy héttel késõbb újra próbálkozott, ekkor - elmondása szerint - a haláleset mellett egy befizetetlen csekket is emlegettek.

– Minden csekkünket befizettük – mondja a Borsnak sírva Klári néni. –Szegény uram! A fájós lábával taxival kénytelen több ezer forintért bemenni az irodájukba, és tisztázni a helyzetet! Micsoda világ ez?!

Hargitai Nándi bácsi személyesen ment el az ügyfélszolgálatra, s mivel bemutatta a felmondással együtt küldött, befizetett csekket, ígéretet kapott: 24 órán belül újra él majd a telefonjuk. Nándi bácsi nem érti, hogy mindehhez neki miért kellett bemennie az ügyfélszolgálatra, s miért õ fizet azért, mert hiba van a rendszerükben.

– Az a mondás sem vigasztal, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él. Ne tudják meg, mennyit idegeskedem! - panaszolja.

A Magyar Telekom vizsgálja, mi történt.