2024.04.20. - Tivadar

82 feleségétõl válik egy nigériai férfi

A nigériai férfinak ugyanis azt javasolták, hogy a Korán elõírásainak megfelelõen csak négy asszonyt tartson meg

El kell válnia 82 feleségétõl annak a nigériai férfinak, aki 86 nõt vett el. Mohammed Bello Abubakar beleegyezett a sokszoros válásba, hogy elkerülje a kilakoltatást, ami a vallási szabályok megszegéséért járt volna - jelentette vasárnap az AFP francia hírügynökség a NAN nigériai hírügynökségre hivatkozva.
A 84 éves férfi hosszas tiltakozás után, szombat éjjel elfogadta az egyik legbefolyásosabb nigériai iszlám hivatal utasítását, hogy "a Koránnak megfelelõen csak négy feleséget tartson meg". A testület eredetileg halálra ítélte a férfit augusztus 21-én, a vallás elõírásainak megszegése miatt. Néhány nappal késõbb azonban úgy határoztak, hogy a férfi két napot kap arra, hogy elhagyja lakóhelyét, hacsak nem nyújtja be a válókeresetet 82 feleségével szemben. Az egyelõre nem derült ki, visszavonták-e a korábbi halálos ítéletet - írja az AFP.

Szombaton a férfi még azt nyilatkozta több helyi lapnak, hogy nem szegett meg semmilyen törvényt, és nem hagyhatja el feleségeit két nap alatt, hiszen sokukkal már több mint 30 éve él együtt. A nigériai hírügynökség szerint azonban szombat éjjel már beleegyezett, hogy megkezdi a válópereket, és elköltözteti feleségeit a közös lakóhelyrõl.

A 84 éves férfi legtöbb felesége egy észak-nigériai faluban él a családfõvel és legalább 170 gyerekkel. Feleségei mind maguktól keresték fel a férfit, aki azt állítja, isteni parancsra vette el õket. Mohammed Bello Abubakar nem engedi, hogy családtagjai és csodálói gyógyszert szedjenek, és állítja, hogy a malária nem létezik.

Azt nem tudni, mibõl él a hatalmas család. Minden étkezés alkalmával három, egyenként 12 kilogrammos zsák rizst fõznek meg. A férfi és feleségei nem dolgoznak. A családdal egy faluban élõk azt mondják, fogalmuk sincs, a férfi hogyan tudja eltartani a családot.