2024.03.29. - Auguszta

Lefikázták a Rippel fivérek produkcióját!

Lefikázták a Rippel fivérek produkcióját!
A Rippel fivérek "világrekordot" állítottak be legutóbbi mutatványukkal. Viktor a Balaton fölött egy kifeszített kötélpályán lógott fejjel lefelé 2:02 percig, miközben tartotta testvérét, Ferit.

Egy neves artista kiakadt a fivérek sztárolásán, szerinte ugyanis ezt egy harmadik osztályos artistatanonc is képes lett volna végrehajtani különösebb megerõltetés nélkül.

Varga Gyula közel 40 éven keresztül lépett fel artistaként, a szakma minden trükkjét és nehézségét ismeri. Jelenleg is a cirkuszban dolgozik - bár már nem a kötélen táncol -, emellett elnökségi tag az Artistamûvészek Szakszervezetében.

Varga Gyula a Rippel fivérek nyolcadik világrekordja kapcsán fakadt ki - mégpedig azért, mert álláspontja szerint az artista szakma lábbal tiprása, hogy egy ilyen gyenge számot világszámnak, vagy legalábbis világrekordnak kiáltanak ki hazánkban.

Mint ismert, a mutatvány abból állt, hogy Viktor fejjel lefelé lógott egy kifeszített kötélen a Balaton felett, közben pedig tartotta Ferit, úgynevezett kitekert pózban. Viktor és Feri 2:02 percig bírták ezt az állapotot.

"Az, hogy két percig meg tudja tartani a testvérét, nem egy nagy teljesítmény. Mindezt úgy, hogy egy hámban volt, tehát semmilyen erõt nem kellett kifejtenie. Az sem kiemelkedõ, hogy testvére két percig tudta tartani magát. Mi 7-8 percig tartottuk egymást minden megerõltetés nélkül. Nagy lufi az egész.

Az artista szakma nem errõl szól, nagy baj is lenne, ha a szakmát erre tartanák. Ez a nullával egyenlõ" - mondta el Varga Gyula. A mûvész hozzátette: ha az artista iskola harmadik osztályából bárkit kivesznek, ugyanígy, sõt, különb módon elõadja ugyanezt a mutatványt.

"No comment. Utánunk lehet csinálni. Keressen meg minket, és döntse meg a rekordot" - reagált a kritikára Rippel Ferenc, aki elismerte: valójában az is rekord lett volna, ha egy másodpercig lógnak a levegõben, mivel "elõttük még senki nem csinált ilyet'. Hangsúlyozta viszont, hogy van lehetõség az eredmény megdöntésére. Várják azt, aki meg tudja dönteni a rekordot.

Kérdésünkre, hogy nem érzi-e visszásnak, hogy világrekordként adják el a mutatványt, elmondta: ezen rekordok mindegyike extrém környezetben, extrém módon történik. Egyedi és utánozhatatlan.