Haláláról szinte valamennyi tekintélyes országos napilap beszámolt.
Domenica nem csupán saját "jogán" lett híres, hanem megbecsülés övezte azért is, mert éveken keresztül harcolt a német prostituáltak jogaiért.
Közben azonban kitanulta a könyvelõi szakmát is, s kenyerét inkább abból kereste. Férje 1972-ben öngyilkos lett, s a magára maradva - immár nem könyvelõként - a híres hamburgi szórakoztatónegyedben, St. Pauliban kezdett dolgozni.
A krónikák szerint páratlan munkabírással rendelkezett. A hetvenes évektõl rendkívül sokat tett a prostitúció németországi elismeréséért, illetve törvényesítéséért, s szinte megszámlálhatatlan médiafellépés keretében harcolt a prostituáltak jogaiért. Költõk verseket írtak hozzá, filmekben szerepelt, s életérõl külön film is készült.
1990-ben felhagyott korábbi szakmájával, s attól kezdve különbözõ szociális támogatásoknak szentelte életét. Mindenekelõtt azokon a kábítószerfüggõ lányokon és asszonyokon próbált segíteni, akik függõségüket prostitúcióból igyekeztek fedezni. Közben önéletrajzi könyvet írt Test lélekkel címmel.
Szép volt és kedves, szeretett élni, s mindenkin segített. Szerették és tisztelték õt. Életrajzi könyvének bevezetõjében egyebek között azt írta: "kuncsaftjaim között voltak sírók és nyafogók, durvák és követelõdzõk, kedvesek és jók, szegények és gazdagok, öregek és fiatalok". S büszke volt arra, hogy mindenkivel szót tudott érteni. A prostituáltak nagykövetének nevezték õt.