2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Hollywood, te drága

Hollywood, te drága
85 éves a Hollywood-felirat

Nyolcvanöt évesen is Hollywood egyik legismertebb és legtöbbet fotózott híressége az álomgyár nevét hirdetõ felirat, amely 1923. július 13-a óta magasodik Los Angeles fölött a hegyoldalban.

Az akkor még Hollywoodland felirat ötlete egy ingatlanügynök fejébõl pattant ki, miután hiába próbálta eladni az itt épült házakat.
A 491 méter magasan elhelyezett 13 betû mindegyike 9 méter széles, 15 méter magas volt és négyezer égõ világította meg õket, szürreális látvánnyal gazdagítva a Los Angeles-i éjszakákat; az izzókat a gondnok cserélte, akinek apró háza az óriási L betû mögött húzódott meg. A reklámengedély másfél évre szólt, de mivel a felirat gyorsan a filmgyár szimbóluma lett, ezután is a helyén hagyták. A gazdasági válság tetõpontján, 1932 szeptemberében egy elkeseredett színésznõ, Peg Entwistle a "H" betûrõl a mélybe ugorva lett öngyilkos (és tett szert legalább halála után ismertségre). Példáját késõbb többen követték, de õk már a harmadik L betûrõl vetették le magukat, mert az éppen egy szakadék fölött állt.

A feliratnak a harmincas évek végétõl nem volt gazdája, így állapota egyre romlott. 1940-ben ráadásul részeg gondnoka nekihajtott, tönkretéve kocsiját és a H betût. A helyreállítást 1949-ben kezdeményezte a helyi kereskedelmi kamara, ekkor vették le az utolsó négy betût és tûnt el a világítás is, mivel annak költségeit a kamarának kellett volna állnia. Az idõjárás viszontagságait az új, fémmel borított fabetûk sem bírták, az elsõ O megrepedt, a harmadik leesett, így egy idõ után a "HuLLYWO D" látvány éktelenkedett a hegyoldalban. A helyzet csak 1978-ban rendezõdött, amikor Alice Cooper sokk-rocker és Hugh Hefner, a Playboy magazin tulajdonosának kezdeményezésére negyedmillió dollárt gyûjtöttek össze kilenc szponzortól. A rozsdamentes acélból és betonból készült, immár "csak" 13,7 méter magas és 9-12 méter széles betûket a hollywoodi álomgyár 75. évfordulóján, 1978. november 14-én leplezték le élõ tévémûsorban.

A Los Angeles városa, a hollywoodi kereskedelmi kamara és az e célra létrehozott vállalkozás közös felügyelete alatt álló feliratot ma már csak messzirõl lehet csodálni, az egyébként is nehezen megközelíthetõ helyen fekvõ látványosságot kerítés és biztonsági berendezés õrzi. A felirat törvényi védelem alatt is áll, megváltoztatását semmilyen célra sem engedélyezik, ettõl függetlenül erre néhány alkalommal mégis sor került. Így 1987-ben II. János Pál pápa látogatásakor a HOLYWOOD (a holy szentet, a holly magyalt jelent), 1993-ban a városi UCLA-USC egyetemi futballmeccs elõtt GO UCLA (hajrá UCLA) volt olvasható. (Ezt a csínyt szurkolók követték el, akiket súlyos pénzbüntetésre ítéltek, s ekkor szerelték fel a biztonsági berendezést is.)

A felirat csak 51 évesen "szerepelt" elõször filmben, azóta viszont több tucatszor is feltûnt, legutóbb az 1940-es évek egyik leghíresebb bûnesetét feldolgozó Fekete Dáliában. A filmvásznon legalább tíz alkalommal rombolták le, végzete volt földrengés, globális felmelegedés és óriásgorilla.

A hollywoodi példát világszerte több város is követte, a hozzánk legközelebbi városnevet hirdetõ felirat a romániai Brassóban látható.